Civil szemmel

Norvégminta

Csak tapsoljunk nyugton a helyünkön?

2015. március 27. - Norvegminta

Ingyen jegy a színházi világnapra!

fuggony.jpg

Bársonyfüggöny, kőszínház, sztárszínészek, pezsgő a büfében – így kezdődne a mai direkt marketinges szöveg. Önnek nem kellene mást csinálni, csak csendben ülnie, majd a végén jól nevelten tapsolnia, mint egy ünnepi beszéden. De mi is a színház igazából? Lehet-e igaza Shakespeare-nek és sok civilnek, akik szerint „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”?


Miért csak kőszínház?
Magyarországon évente közel 100 ezer fiatal vesz részt színházi nevelési programokon. Ezeknek az eseményeknek egy része már nem a színházakban valósul meg, hanem a tantermekben. A tantermi színházi programok (pl.: AnBlokk, Káva, Krétakör) során a fiatalok nem csak végignéznek egy előadást, hanem beszélgethetnek az alkotókkal, vitatkozhatnak, és kipróbálhatják, hogy ők maguk mit csinálnának hasonló helyzetben. Ugyanis a színház akkor tud igazán hatékony nevelési eszköz lenni, ha nem csak tátott szájjal figyeljük, milyen frankó srác ez a Romeó, hanem mi is beállhatunk Rómeó helyére. Így tét nélkül hozhatunk döntéseket, próbálhatunk ki helyzeteket, és képzelhetjük el, hogy mit érezhetnek, gondolhatnak mások. A színház ugyanis játék, itt bárki kipróbálhatja, megkérdezheti, amit egyébként nem tenne – és ezáltal tanulhat.

mu_szinhaz_tantermi_foglalkozas.jpg

Mu Színház Egyesület tantermi foglalkozás


Mi van azokkal, akik nem vesznek színházjegyet?
A tantermeken és az intézményeken kívül is helye van a színháznak – hiszen, ahogy a felnőtt lakosság nagy része színházba nem jár, úgy iskolába, kultúrházba, és más efféle helyekre sem. Ahol viszont mindenki megfordul, és a ember elérhető, bevonható a közös játékba, az az utca. Számos kezdeményezés szokatlan helyszínválasztással próbálja megszólítani azokat az embereket és csoportokat, akik alapvetően nem nyitottak a kultúrára, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy színházjegyet vásároljanak. A Cilinder Alapítvány bérházakban tart előadásokat, míg az Utcaszak számos közterületen és vidéki helyszínen próbálja megszólítani azokat, akik életükben talán még soha sem láttak színházi előadást.

utcaszak_tabor.jpgUtcaszak: Tábor


Mit tudnak a profik, amit Ön nem?
Azonban nem csak úgy jöhet létre színház egy közösségben, hogy azt profik kívülről behozzák. A debreceni Abakusz gyerekszínjátszó csoportot például egy lelkes nyomdász indította el 15 éve. Azóta számos díjat nyertek, sok diákjuk pedig már művészeti felsőoktatásban tanul, és visszajár a kicsik közé foglalkozásokat tartani, segíteni nekik. Hiszen az igazán jó játékból nem jó kiszállni.
Bárkinek lehetnek olyan érvei, szempontjai, ami a legjobb dramaturgnak sem jutna eszébe. Bárkinek lehet jobb vicce, mint egy profi színésznek.

abakusz_sziporkak.jpg

Abakusz: Sziporkák


Hol válthatom be a jegyemet?
Bárhol, amerre jár, a mai napon. A munkahelyén, amikor a munkatársaival kifigurázzák a főnök szava járását; az utcán, amikor önmagáról megfeledkezve énekelni kezdi a kedvenc számát; amikor beleképzeli magát a járda szélén gubbasztó hajléktalan vagy a BMW-ből kiszálló yuppie szerepébe. Mit gondolhatnak, érezhetnek ők, és mit csinálna Ön az ő helyükben? Este, amikor a tévét elnémítva megpróbálják „szinkronizálni” mit mondhatnak a politikusok és szakértők. A gyereke ágya mellett, amikor nem csak felolvassa neki a mesét, hanem közösen eljátsszák azt, és megbeszélik, hogy mit tennének Önök a főszereplő helyében.

 

Ha merünk játszani, és végiggondolni, miben lehet igaza másnak, mi a vicces valamiben, ami általában feldühít, vagy hogy tehetnénk a világunkat kevésbé idegesítővé - talán a saját valódi életünkben sem fogunk önmagunkat komolyan véve, csöndben ücsörögni, és az előre meghatározott pontokon elégedetten tapsolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr17306066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

phaszfej 2015.03.28. 10:40:22

A film és a tévé világában minek a színház?
süti beállítások módosítása