Civil szemmel

Norvégminta

Mire jó egy bezárt áruház?

2015. április 07. - NCTASaci

img_4208.jpgA Művelődési Szint (Müszi) közel három éve üzemel önfenntartó kulturális térként az egykori Corvin áruház harmadik emeletén. A multifunkcionális befogadó helyre sokan a kreativitás és a közösségi élet központi színtereként gondolnak, nem véletlenül. A Müszi+ program keretében most te is részt vehetsz a romkultúrház átalakításában, ugyanis civilek és szakértők közös ötletei alapján fejlődik tovább ez a komplex ház.

2011-ben számos befogadó tér, műhely szűnt meg (Tűzraktér, Sirály), ezért a művészek kénytelenek voltak új lehetőségek után nézni. A Blaha Lujza téren lévő Corvin áruház harmadik emelete több, mint 5 éve teljesen kihasználatlanul állt, itt jött létre egy formabontó, független közösségi együttműködés, mely napjainkban többek közt helyet ad közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, zárt ajtók mögött folyó műhelymunkáknak valamint buliknak, koncerteknek is.

A Müszi az áruház régi Műszaki osztályának helyét foglalta el (árulkodó jel a kávézóban letakart mozgólépcső). A szervezők ebben az áruházi komplexumban alakítottak ki egyedi környezetet, ahol szem előtt tartották a berendezések inkubálását (bútorok, növények), az újrahasznosítást (pl: álmennyezetből fa választófalak építése) és a közösségi összefogás erejét. Az alulról szerveződő kezdeményezés önfenntartó, innovatív kulturális teret hozott létre, ami befogadó intézményként is működik. Előadások, workshopok, klubok (Go Klub, film, anime), színházi előadások (Radikális Szabadidő Színház), felolvasó estek, koncertek, break tánc edzés, kiállítások és különböző civil kezdeményezések színesítik a közösségi tér mindennapjait.

img_4273.jpg

Most az egyéves Müszi+ program keretében újul meg a Művelődési Szint. A szervezők átalakításokat terveznek a hely befogadó kapacitásának bővítésére (a Corvintető tereinek bevonásával) és a meglévő terek fejlesztésére. Workshop-sorozatuk első összejövetelét most csütörtökön tartották közel 40 érdeklődő részvételével. A mostani műhelymunka célja az volt, hogy a Müszit használó közösség részvételével meghatározza a Müszi térbeli újraszervezésének alapjait és kijelölje a bővítés lépéseit: mind a szintek programja, mind építészeti megoldásai értelmében, elősegítve a különböző tevékenységek produktív együttélését és fenntarthatóságát.

img_4213.jpg

A workshop előtt helyszínbejáráson vehettek részt az érdeklődők a Corvin áruházban (a Corvintető és a Müszi termeit lehetett megtekinteni). A Somogyi Béla utcáról nyíló hatalmas zöld kaput, a Müszi bejáratát sokan ismerik. Emellett balra található a LIFT helység (régen Legalja), ami a tervek szerint két hét múlva nyitja meg kapuit és mint fogadó tér funkcionálna. A Müszi emeletén közel 30 stúdió található, melyeket csoportok, művész egyesületek bérelnek. Felfedezhetünk itt filmeseket (SpeakEasy), dühöngő szobát (RageRoom), ékszer és ruhatervezőket (Musume Clothing), grafikusokat (& Graphic Design Studio), látványművészeket (Goldlaser Produkció), fiatal képzőművészeket (Moving Art Club) és még antikváriumot is. Többek között fellépéseket szervez itt a Budapest English Theatre, Mándy Ildikó társulata a Homo Ludens, a Visionary Mind és a JazzaJ is, továbbá publikos eseményeket tart a Védegylet és az Átlátszó is. A stúdiókon kívül műhelyek, mozi, co-working tér, előadóterem, gyereksarok, kávézó és egy hatalmas belső udvar is található a labirintus-szerű szinten.

img_4235.jpg

A Corvintető hatalmas, kihasználatlan területeit is meg lehetett tekinteni. A szórakozóhelyen egy éjszaka váltásban akár 1500-an is megfordulhatnak, de napközben az ott dolgozó pár emberen kívül üres az épület. A közel 500 m2 raktárat, több kisebb termet és a kazánházat is hasznosíthatni lehetne, sőt napközben a táncteremben szervezhetnének eseményeket, télen pedig a tetőrészen lehetne egy éjszakai sportolási lehetőséget létesíteni.

A közösségi tervező workshopon a következő témák kerültek szóba: a dohányzás helye, akadálymentesített WC szükségessége, belső udvar átalakítása, hol legyen a Müszi központi tere, tetőterasz lefedése, co-working tér kialakítása, kamerarendszer kiépítése, raktár helységek kérdése, közösségi programok, hagyományok, egyéb közösségi szolgáltatások, Müszi és Corvintető összekötése, illetve az önkéntes rendszer kiépítése.

img_4279.jpg

Ha úgy érzed Te is szívesen részt vennél a következő közös tervezésen akkor gyere, és tedd hozzá Te is az ötleteidet a Müszi fejlesztéséhez! További információkat a Müszi+ blogján találsz!

A fotókat Bereczki Dávid készítette, még több képet nézhetsz az eseményről az alábbi linken.

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr947338402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása