Civil szemmel

Norvégminta

Túlélőshow a borsodi vadonban

2016. április 20. - Norvegminta

forest.jpg

Miközben a televíziós műsorok számos olyan egzotikus helyszínen folyó játékkal kápráztatják el a nézőket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek az élet valós kihívásaival, a Szociopoly színházi társasjátékban a mélyszegénységben élők helyzetével, kihívásaival, döntési helyzeteivel szembesülhetünk. Ahhoz ugyanis nem szükséges délamerikai őserdőkig mennünk, hogy olyan kegyetlen élethelyzetekben próbálhassuk ki magunkat – legalábbis egy játék erejéig – amelyekről többnyire lövésünk sincsen.

A mélyszegénységben élők ügyeiben sokszor ugyanúgy szakértőnek érezzük magunkat, mint a gyereknevelés dolgában – így a kismamákhoz hasonlóan a szegények számára is szinte mindenkinek vannak tuti tippjei: A legfontosabb, hogy fizesd be a számláidat! Egy nagy bevásárlással hónap elején sokat lehet spórolni! A gyerekek oktatása, ruháztatása a legfontosabb! Már csak az a kérdés, hogy a számos remek ötlet közül mit fogadjanak meg az érintettek, amikor minderre nincs elég pénzük. A GYERE és a Mentőcsónak színházi társasjátékában nézőként mi magunk élhetünk végig egy hónapot, hozhatunk döntéseket, és kipróbálhatjuk, hogy mi lehet az a stratégia, amelyet követve a szegényeknek illene tisztességesen megélniük.

A táblajáték alapján készült színházi interaktív játék egy észak-magyarországi kistelepülésre röpít el minket. Itt nincsen munkalehetőség – csupán közmunka, illetve alkalmi. Közmunkásnak lenni persze kiváltság – amiről a polgármester dönt, akárcsak bizonyos segélyekről. Ezért ugyanúgy fontos vele jóban lenni, mint a helyi egyetlen kisboltossal, vagy az uzsorással, aki bármikor szívesen kölcsönad 100%-os kamatra. A nézők négy család tagjaiként vesznek részt a játékban, és lépten-nyomon szorult helyzetekbe kerülnek, és választhatnak rossz, és még rosszabb közül. Ha nagy ritkán alkalmi munkához jutnak, leadózzák-e keresetük felét, vagy inkább kockáztatják a lebukást, vagy azt, hogy a főnök mégsem fizeti ki őket? Feketén akár heti kemény 20 ezer Ft-ot is meg tudnak keresni napi 10-12 órás munkával. Vesznek-e kevéske pénzükből tápszert a kisbabájuknak – vagy felvállalják a kockázatot, hogy a baba nem megfelelő ellátása miatt elveszik tőlük a gyereküket? Néha persze lehetőségek is felcsillannak – pl.: találnak valamit az utcán, amit el tudnak adni – de a legtöbbször csak váratlan kiadásokkal szembesülnek. A játékosok előbb-utóbb belátják, hogy hosszú távra nem tudnak tervezni, hogy hó elején nem lehetséges mindent befizetni, hogy a jogszerű megoldások mentén végképp felkopna az álluk, és hogy kilátástalan helyzetükben még a szerencsejátékozás is logikus döntésnek tűnhet.

kozmunkas.jpg

közmunkás mellény csak egy játékosnak jut

A színdarabban megjelenő karaktereket – polgármester, vállalkozó, kocsmárosné, postáskisasszony, tanár, védőnő, túlélésért küzdő cigány srác – mindössze három színész (Hay Anna, Jaskó Bálint és a darab írója, rendezője: Fábián Gábor) alakítják. A játékot Bass László szociológus vezeti, aki az egyes helyzetek, döntések után rendszerint röviden összefoglalja, a felvetett problémával kapcsolatos társadalmi tényeket. Így például megtudhatjuk, hogy a helyi uzsorást feljelentő szereplő bukása nem ritka eset. Ugyanis az elmúlt négy évben, amióta az uzsorát tiltja a törvény, 800 uzsorásra vonatkozó feljelentésből csupán 30-40 jutott el a bírósági szakaszba, hiszen a függőségi viszonyban lévő lakosok, feljelentők általában arra kényszerültek, hogy visszavonják a feljelentésüket. Tehát a feudális viszonyokra emlékeztető hierarchia, ahol a szegények csak pórul járhatnak, míg a polgármesterek, boltosok és uzsorások gátlástalanul kiszipolyozhatják őket – aligha változhat meg egykönnyen.

A nézők, akik a játék során aktív résztvevőkként, egy-egy család tagjaiként hozhatnak döntéseket, nem csak azt tapasztalják meg saját bőrükön, hogy milyen a túlélésért folytatott küzdelem, ahol soha nem érezhetik biztonságban magukat, és ahol lehetetlen olyan életet élni, ami maradéktalanul tisztességes és a gyermekek fejlődési szükségleteinek megfelelő. A nézőnek azt is be kell látnia, hogy a mélyszegénységben élők nyomorúságának igenis vannak felelősei. Azonban az érintettek hibáztatása helyett a helyi hatalmasságok felelősségének számon kérése, és a települések érdemi fejlesztése lehet csak megoldás.

uzsoras.jpg

Az uzsorás mindig "szívesen" segít

A megrázó témákat, helyzeteket humorral oldják az előadók. Az egyik szerepből másikba ugró színészek minden szereplőt komikus módon formálnak meg. Mivel a kifigurázás alól a polgármestertől a cigány srácig senki sem kivétel, ezért a stílus kapcsán nem érezhető visszásság. A humor pedig nélkülözhetetlen, hiszen így a nézők két súlyos döntés között nevetni is tudnak. A színdarab és a játék ugyanis sötét képet vázol a valóságról, amit humor nélkül talán nem is tudnánk befogadni és megemészteni.

Eddig közel 80 előadás valósult meg országszerte. A Szociopolyt a Mentőcsónakon kívül már a Miskolci Nemzeti Színház és egy nyíregyházi formáció is játssza. A további előadások időpontjai itt és itt érhetőek el.

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr278647504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2016.04.20. 17:06:36

Pf. Tuti tipp? "A legfontosabb, hogy fizesd be a számláidat! Egy nagy bevásárlással hónap elején sokat lehet spórolni!"
Egyaltalan NE szülj gyereket, ha nem tudod eloteremteni a megfelelo felteteleket!!!! Ez igazan tuti tipp! Javaslom az alkalmazasat

Serrin 2016.04.20. 17:11:56

Zsuzsi25nek igaza van. Ne szüljön gyereket, aki tudja magáról, hogy nincs esélye normálisan felnevelni.

Irbisz 2016.04.20. 18:22:37

@Serrin:
hiaba van igaza, amig a gyerekeket az altaluk elerhetö penz (segelyek, tamogatasok) miatt szülik es igy jövedelemforrasnak szamitanak, addig valtozas nem lesz, csak exponencialisan ujratermelödik a jo esetben egesz eleteben eltartasra, segelyre szorulo reteg (rosszabbik eset h. atter a jövedelemzöbb bünözö eletformara).

jolankovacs 2016.04.20. 18:50:16

@Irbisz:
Sajnos nem csak erre a rétegre van negatív hatással a gyermekekből való profitálás.
Az egy szinttel magasabban élők és a középosztály is szüli a gyereket a pénzért. Adókedvezmény, CSOK, szociális juttatások tömkelege várja a gyerekgyárosokat, a felelősséggel dolgozó, gondolkodó és adózó emberek pénzéből.
Gondolom nem vagyok egyedül, aki azért döntött két gyermek vállalása mellett, mert úgy éreztem, hogy szeretnék gyermeket, de annyit, amennyit normálisan fel is tudok nevelni.
Felháborító, hogy mi neveljük - pénzünkből, adónkból - mások gyermekeit, mert jó buli a gyerekgyártás.
Az meg abszurdum, hogy pl. a legújabb agymenés, a CSOK igazából a milliomos rétegnek lett kitalálva, ha teli vagy pénzel, dobunk még hozzád néhány tízmilliót. A sok kis buta meg örömmel gyártja a gyereket, hogy neki is jó legyen. Aztán beköltözik egy vállalkozó által összetákolt viskóba, ami a felét nem éri annak, mint amibe került, fizeti a részleteket és kiderül, hogy a rezsit se bírná kinyögni, de három porontyal kilincsel majd segélyért, amit szintén a mi adónkból adnak.
Szégyenország, aljas vezetőkkel, buta számító emberekkel.

Hattáb 2016.04.20. 19:09:36

Akiknek igazi túlélő játszma a borsodi lét, az a kisnyugdíjas néni- bácsi,akikre minden éjjel rátörhetnek a martalócok.

cipraszon 2016.04.20. 19:53:38

@jolankovacs: Ugye neked kicsit bonyolult a világ? Vagy túlságosan is egyszerű.

akere 2016.04.20. 20:20:12

@Zsuzsi25: Ez sem olyan egyszerű azért, mert a fogamzásgátlás is drága. Most fizettem ki 6800 Ft-ot a gyógyszerre. Igen, három havi adag, ha leosztod, alig több, mint 2200 Ft havonta, de ha egészen minimális pénzből kell megélned, még az is drága. Szóval, a probléma komplexebb, mint aminek látszik.

ATCG 2016.04.20. 20:33:44

@poszt: kiknek remélted leírni ezt a posztot? Láthatod az eredményt: a hozzászólók többségében egy kis Mengele veszett el. Ők bizony, ha rajtuk múlna, és lenne rá hatalmuk, hamar megtalálnák és alkalmaznák is "a"végső megoldást".

Leylandi 2016.04.20. 21:31:55

@Zsuzsi25: "Egyaltalan NE szülj gyereket, ha nem tudod eloteremteni a megfelelo felteteleket!!!! "

Ha ezt eleink megfogadták volna a világháborúk alatt (gondolom, akkor se jutott pléjsztésönre), akkor te most nem lennél itt.
Nem mintha az olyan nagy baj volna...

Irbisz 2016.04.20. 22:26:13

@Leylandi:
ritka szar pelda, mas volt akkor a megfelelö feltetel, meg mas ma.
es mas volt ezelött 800 evvel is, de ma is mas Indiaban, Svajcban v. epp Magyarorszag különbözö települesein

Irbisz 2016.04.20. 22:28:28

@ATCG:
benned meg egy agyhalott veszett el, illetve az sajnos pont nem, mert az ideböfögött ostoba IQ 70-es hozzaszolasod magaert beszel.

kisQtya 2016.04.20. 22:46:31

Joguk van gyereket szülni. De azt tudomásul kell venni, hogy ez szegénységhez vezet.
Én bőven a magyar átlag felett keresek, diplomás vagyok, de én is putriban laknék, ha 8 gyerekem lenne. Ez ma egyszerűen nem fér bele,
Ennyi. Nem kell moralizálni.

Advanced Flight 2016.04.20. 23:09:47

Tehát a 4 tagú család otthon ül, mert munka nincs vagy csak ritkán, de szerencsére így is annyira elfoglaltak, hogy eszükbe sem jut mondjuk egy másik, nagyobb településre átbiciklizni a boltba, hátha ott van olcsóbb cucc is, vagy neadjisten összefognak és megkérik azt a falubeli társukat, akinek van egy rozzant, 20 éves Suzukija, hogy ugyan vásároljon már be nekik, a benzinpénzt meg összedobják. Meg az is lehetetlen küldetés, hogy a beérkező pénzeket ne azon melegében költsék el csipszre, kólára a helyi túlárazott vegyesboltban, hogy a hónap végéig nyeljék az éhkoppot utána.

ATCG 2016.04.20. 23:42:21

@Irbisz: A német mindennapokban és a gyakori csapatépítő tréningeken bizonyára hasznodra válik, amikor a veled szemben állókat ilyen stílusban minősíted.

ember100 2016.04.20. 23:50:55

Helló !

De sok okos ember van itt.
NINCS lehetőség , még egyszer leírom
NINCS lehetőség
ÉÉÉÉrtitek nem a sok gyerek nem a hó elején a csipsz ( akkor érzik hogy egyáltalán élnek , sajnos ez van ) a gond , hanem hogy még a közmunkáért is meg kell alázkodni és még így sincs elég hely.
Na ez a modern kori jobbágyság.
Viva lá fidesz .

átlátó 2016.04.21. 00:28:14

De hová tűnt a Habony Árpy?

Advanced Flight 2016.04.21. 00:44:28

@ember100: mert a maszop idején aztán mindenki dúskált, mi?
Mellesleg: igen, lehet, hogy nincs lehetőség. De szerintem ezzel már nincs mit tenni. Ezek az emberek piacgazdasági viszonyok között menthetetlenek. Éppúgy, mint a csövesek vagy az alkoholisták. Nincs szaktudásuk, képzettségük, sem vagyonuk. Nyomorogni fognak életük végéig.
Sajnálatos? Talán. De vegyük figyelembe: ezek a teljesen elcigányosodott falvak épp azért jöttek létre, mert minden normális (nemcigány) embert elüldöztek az állandó lopásokkal, erőszakkal. Most már maguk között vannak, nincs kit megverni, nincs mit ellopni, csak az ő segélyüket lopja - az uzsorás. Aki szintén cigány.

ATCG 2016.04.21. 00:46:10

@ember100: Pusztába kiáltott szó...Aki még sohasem élte át a "Hét krajcár" valóságát az ezekről a dolgokról csak megfellebbezhetetlen ítéleteket tud mondani. Itt nem csak a születendő (még anyja méhében lévő) gyermekeknek és a megszületetteknek nem jut elég teljes értékű fehérje, hanem a már létező fiatalabb vagy középkorú felnőtteknek, nőknek, férfiaknak sem, nem is beszélve az öregekről, ha egyáltalán megérik az öregkort. Tiszta ivóvizük sincs. A hajdan vizet adó közkutak nagy hányada mára eltűnt, vagy nem ad vizet. Ki tudja itt a jó tanácsokat adók közül, hogy az ország minden polgárának törvény biztosítja az ivóvíz minőségű tiszta vízhez való jogát: és ezt a vízmennyiséget a törvény nem az ember napi ivóvízszükségletének pár literében határozza meg, hanem annak tízszeresében?
Sajnos ez nemcsak a fidesz, hanem a rendszerváltás utáni összes kormány bűne is.

Willkommenskultur 2016.04.21. 06:40:21

@Zsuzsi25: 'Egyaltalan NE szülj gyereket, ha nem tudod eloteremteni a megfelelo felteteleket!!!!'

Van aki 100ezerből családot tart fenn (vidéken, ÉK-en mondjuk), a család nem jár koszosan v. szakadtan, és nem is éheznek. Van aki 250ből éppcsak kijön, teljesen egyedül.

bontottcsirke 2016.04.21. 06:50:21

Viszont a csöcsös szőkét túlélném.

Szornyeteglajos 2016.04.21. 07:08:28

Azon a Kornyeken nincs normalis munka. Meg a kepzetteknek sincs. Aki tudott, mar evekkel ezelott eljott onnan. A rendszervaltas ota egyik kormany sem tudott mit kezdeni a mezogagdasagi munkara szocializodott kepzetlen embertomegekkel, helyette ment az esz nelkuli segelyezes. Itt az eredmenye. Ne felj, ha ezek az emberek latnanak barmi eselyt, b. Sajat, normalis ottbonuk, autojuk legyen munkabol, esetleg neha nyaralni is mebessenek, nem szul ek meg a 4. Gyereket is. De mar a 3. Generacio no fel, akik azt latjak, h. Munkabol nem, csak bunozes ol, bortonjarasbol lehet vinni alamire. Vadkelet lett egyindig is elmaradott orszagreszbol. Elvileg a kepzetlen tanulatlan munkaerot fel kellett volna valtania a szakmasitott fiataloknak, de munkahely hianyaban, es torz tarsadalmi beidegzodesek rogzulese miatt csa ujratermelodik a nyomor.

midnight coder 2016.04.21. 07:12:51

@ember100: Ez pont így ment az MSZP alatt is. Amúgy pedig eleve hülye a kiindulási pontja az egésznek. Ahhoz hogy jó döntéseket hozz, eleve birtokában kellene lenni egy rakás olyan képességnek, tudásnak aminek a delikvensek nincsenek a birtokában. Jó döntés kell ? Nos, 14 évesen ne dugd meg a szomszéd csajt, hanem tanulj meg angolul, és 18 évesen irány Nyugat, és máris összemosogathatsz magadnak népi készpénzt. Esetleg tanulj jól, szorgalmasan, és szerezz valami olyan szakmát amivel keresett vagy. Aztán pár év nyugat, és az összeszedett pénzből esetleg gyere vissza Pestre. De ezeket a döntéseket nem fogják tudni meghozni ezek az emberek, mert az a kultúra amiben élnek nem erre motiválja őket. És itt az anyagiak a legkisebb probléma. Anno a jo szocializmusban sem élt jobban az átlagpolgár ennél, különösen Pl. az 50-es, 60-as években mégis igen sok ember szerzett akkoriban diplomát.

midnight coder 2016.04.21. 07:15:27

@jolankovacs: Az egy szinttel feljebb élő gyerekeiből ismét csak dolgozó lesz. A CSOK a társadalom újrateremtéséről szól. De nem a segélyből és lopásból élőket kell újrazteremteni.

jolankovacs 2016.04.21. 08:05:58

@cipraszon:
Kicsit bővebben, mert így az ideröffenésednek nincs értelme konkrétumok nélkül.
@midnight coder:
Tévedsz, a CSOK csak politikai mosztogatás a szavazatokért a dolgozók által megtermelt jövedelemből.

cipraszon 2016.04.21. 08:34:53

@jolankovacs: Nincsenek középosztálybeli gyerekgyárosok. Éppen ez a baj. Azok a más kultúrájúak. A CSOK-ot adófizetőknek hozták létre, mert vészesen fogy a népesség vagy összetételében más lesz, kevésbé hatékony. Eltartók-eltartottak arány már így is kétségbeejtő. Sokan érzik úgy mint te, hogy max. két gyereket tudnak felnevelni biztonsággal. Nekik szól a CSOK stb., hogy tudjanak vállalni esetleg harmadik gyermeket is. Hogy ne haljunk ki.

pocaklakó minimanó 2016.04.21. 10:29:19

Az ilyen játékok kitalálói miért NEM ÉLESBEN mutatják meg a tutit?

Nemfajtalan srác 2016.04.21. 10:32:59

@ATCG:
Nem pár liter vízről van szó, mifelénk a közkutakról lajtos kocsival vették a vizet, több köbméternyit egyszerre, aztán persze hogy le kellett zárni. És mindennel így van, amit lehet ellopnak, ki keveset, ki pedig milliós nagyságrendben, hadd ne írjam most le a nemzet nagy mulattatójának nevét

Mérnork 2016.04.21. 12:24:32

@Nemfajtalan srác:
Lajtoskocsi? A putrinka utcaiak simán kiékelték kővel az ottani közkút csapját, oszt folyatták éjjel-nappal, hisz ingyévan meg úgyisgyünaviz... ;-))))) Aztán meg volt nagy sértődés meg rásszistázás mikor az vízmű megelégelte és elzárta a vizet, örökre.

Zsuzsi25 2016.04.21. 12:47:52

@Leylandi: Nem a playstationrol beszelek. Arrol beszelek, hogy akinek nincs munkaja, nincs fedel a feje folott, nincs bevetele, viszont temerdek tartozasa van az ne szuljon!! Nem azt irtam, hogy csak luxusba szuljunk. Azt irtam, hogy aki arra nem kepes, hogy este vacsorat adjon a gyerekenek, mondvan, hogy "bincs pebze" , az ne szuljon.Vagy ha szul,,ne tartsa a markat az allamnak.

VT Man 2016.04.21. 14:00:38

@ember100:
Az, persze, nincs lehetoseg, mikozben allitolag Londonban egy koldus napi 250 fontot is osszehozhat (100 ezer Ft).

De nem kell koldusnak menni angliaba, van itt boven munka. Mosogatas, takaritas, epitoipar, nover, stb.
Ja, dolgozni azt kell.

VT Man 2016.04.21. 14:04:00

@Szornyeteglajos:
"Azon a Kornyeken nincs normalis munka. Meg a kepzetteknek sincs."

Nyugat-magyarorszagon meg alig talalnak az autogyarakba munkast, targoncast, stb.

Szoval VAN munka, csak nem ott, hanem kicsit arrebb.

ATCG 2016.04.21. 18:12:42

@VT Man: Ja, mert ott szívesen alkalmaznak egy szabolcsi cigányt, ugye? Aztán szállás is kell a hétköznapokra, hétvégeken meg hazavinni egy kis pénzt a családnak a hosszú vonatúton (emlékeztek még a fekete vonatos balázsbélás filmekre?). A cigánynak az építőiparból többnyire az aszfaltozó és tetőszigetelő munka jut, mert arra a ""fehér ember" azt mondja nem embernek való. Igaz ismertem jó kőműves és ács-tetőfedő-bádogos cigány brigádokat is, de ma az építőipar pang, a kohászat, bányászat eltűnt.

"Ja, dolgozni azt kell."
Jegyzed azt sugallva, hogy nekik büdös a munka.

Szigeteltél te már nyáron lapostetőt?
húzogattál föl akár csak egy földszintes óvodaépület tetejére is palahintéses hegeszthető bitumenes vastaglemez tekercseket?

Londonba kellene menniük nővérnek, építőipari segédmunkásnak, éttermi mosogatónak, hogy meglegyen a napi betevő falatjuk? Ahhoz angolul kellene beszélniük, a kiutazás is pénzbe kerül, a nyelvtanulás is. De kint is hátrányban lennének a már ott dolgozó - innen oda a jó kis zsíros mosogatói, takarítói állásokért kivándorolt hármas-négyes társbérletben tengődő, diplomás (mondjuk magyar tanári diplomás) fiatal nem-cigány magyarokkal szemben.

Nemfajtalan srác 2016.04.21. 19:29:33

@ATCG:
Nézz egyszer körül egy putrisutcában: a legegyszerűbb munkákat se végzik el maguk körül. Szétszórva a szemét, műanyag palackok, bedőlve a kerítés, felveri a gyom az udvart. Akik ezt nem akarják megcsinálni, azok semmifajta munkát se akarnak végezni, se képzettet (mert tanulni se akarnak) se a legegyszerűbbet. Közben persze megy ezerrel a rinya, mert az a legkönnyebb

ATCG 2016.04.21. 21:56:50

@Nemfajtalan srác: Van köztük ilyen is meg olyan is, mint ahogyan a nem cigány származású magyarok között is. Indulj el egy-egy Pest megyei falu faluból kivezető dűlőútjain, lehet kisváros is, egykutya.. Az utak mentén, alighogy elhagyják az utolsó házakat, mindenhol szemét, építési törmelék, rossz TV, , hűtőszekrény, kidobott dívány, törött szék, festékes vödrök garmadája hever. Te sem gondolod komolyan, hogy ez mindenütt a cigányok műve. "Tiszta udvar, rendes ház" fényeskedik a tábla sok rátarti falubeli portáján, aztán igen sokan közülük suttyomban hátrahordják, eltüntetik szem elől a saját mocskukat, árokszélre, patakpartra...
S hogy tanulni ne akarnának?

A lányom első fiúja félcigány volt, anyja nem cigány, apja cigány. Nem a putrisorbanvolt a házuk, mert az apa kőműves volt, igaz nem nagyon törekvő, szeretett gépezni, presszózni.
Ennek a fiúnak legyen a neve J. Volt egy ikertestvére is (A.). J. és A. nagy korára két teljesen különböző emberré vált. A. visszahúzódó, lett, J. nyitott. J. ki akart törni a sorsát - cigány-volta miatt - meghatározó "eleve elrendeltségből", A. megváltoztathatatlannak hitte azt, beletörődött.
Hogy mit jelentett ez az "eleve elrendeltség"a késő Kádár-kori és rendszerváltás utáni Magyarországon két kis történettel talán érzékeltethetem:

1./J. és A. általános iskolások. Felső tagozatosok. Az iskolában csillagász szakkör is működött. Egy nap J. és A. felkereste a szakkörvezető tanárt és azt mondták neki, hogy szeretnének ők is a szakkörre járni, mert érdekli őket a csillagászat. A tanár erre azt felelte a két lelkes és izgatott gyereknek: '-Nektek ez nem való.' És nem vette fel őket a szakkörbe.
2./ J. -nek abszolút hallása van, bármit amit meghall, azonnal elénekel, eljátszik, illetve eljátszana valamilyen hangszeren, ha éppen lenne neki.'16 éves lehetett, amikor zongora leckéket vett egy szomszéd falubeli zongoratanártól. El akart jutni a Zeneművészeti Főiskolára. '8 éves korára összegyűjtött annyi pénzt, hogy vett egy komolyabb szintetizátort. Ezt egy-két év múlva el kellett adnia, hogy ki tudja fizetni otthonuk ki nem fizetett közüzemi számláit, mert az apja minden pénzt elvert, az anyja betegeskedett, a testvére pedig minden munkahelyén csak néhány hónapig volt (pedig szeretett dolgozni, csak minden kis munkahelyi bántást fölnagyított magában, és amikor nem bírta tovább cérnával: felmondott).
Szóval J. eladta a hangszerét, de az álmait nem adta fel, illetve a zongoratanulást abba kellett hagynia, mert másra kellett a pénz.
És akkor felcsillant előtte egy másik út.:A Megasztár. Sajnos a meghallgatások nem tudom hanyadik fordulójában kiesett. Még ekkor sem adta fel. Felkereste Zsédát, mert kiderítette, hogy az vállal tanítványokat. Ez sem volt ingyen. A következő évi Megasztárba sem jutott be.
Ekkor mondott le végképp a könnyűzenei pályáról. Itt tartott, amikor összejöttek a lányommal.Egy gyógyszerraktárban dolgozott. A zenei továbbtanulás vágya azonban változatlanul élt benne. Beiratkozott az esti gimnáziumba. Zongorára és zongoraórákra nem futotta, csak sóvárgott utána. Gimnázium után jelentkezzél a hangmérnöki szakra a főiskolán- biztattam. A lányommal utóbb szétmentek. J. befejezte a gimnáziumot. A raktárosi munka mellet elvégzett egy biztonsági őr tanfolyamot. Jelenleg egy budapesti banknál dolgozik. Úgy tudom az apja által nem teljesen befejezett családi házuk tetőterét is beépítette. Kifizeetlen számláik nincsenek. Kevéssé életrevaló testvérét is istápolja. Az apját időnként keményen helyre rakja, lehet, hogy egyszer-kétszer fel is pofozta már.
A zenei pályáról valószínűleg végleg letett, legalábbis ezt mondta amikor egyszer összetalálkoztunk a buszon. Akkor a bankbeli munkájáról mesélt. Éppen egy ügyféllel történt összetűzésérő:
'-Jön be a csávó öltönyben, nyakkendővel: a fülén telefon.Mondom neki, hogy legyen szíves kapcsolja le a telefont, mert itt nem lehet telefonálni,, de a fickó rám se hederít. Erre megfogtam a vállát. Mire a tag ellőkte a kezem, tovább telefonált és közben azt mondta: szakadj le rólam. Nem szóltam többet, hanem fölemeltem és a szélfogón át kivittem az utcára. Itt most már telefonálhatsz. Mondtam neki'
'Nagy balhé lett' - folytatta- ', mert a főnök behívatott és azt mondta, hogy bocsánatot kell kérnem az ügyféltől. Miért kérjek bocsánatot, amikor én csak azt kértem tőle, amit nekem a bank biztonsági szabályzata munkaköri kötelességként előírt.'

Úgy tudom még mindig a banknál dolgozik.
További terveiről nem tudok. Nőtlen.
Talán egyszer még a hangmérnöki pályáig is eljut.
Amúgy a családi házuk az iskolával szomszédos utcában volt.
Kettő perc alatt beértek reggel az osztályba., azonban egyik szülőjük se vette a fáradtságot, hogy bemenjen az iskolába és szóvá tegye ezt a csillagászati szakkör dolgot.

ember100 2016.04.21. 22:05:54

@Advanced Flight:
Helló !

Szerinted az noooormális hogy a hazádban arra készülj tanulj hogy majd külföldön élj , fizess adót stb ?????
Jártam kis falukba , zsákfalu beszéltem a helyi agronómussal , azt mondta egyszerűen nincs lehetőség pénz , csak vegetálnak.
Minden nagyobb vállalat bezárt a környékükön.5-8 éve becsődöltek.
Fafeldolgozó , raklapgyár...

ember100 2016.04.21. 22:08:30

@VT Man:
Helló !

Ja Ja van munka , CSAK pl. ózdról áttelepülni győrbe ás ott albérletben lakni nem olcsó dolog , főleg nem a max. 150.000 nettóból , már ha keres valaki ennyit az audi szalag mellett .
Mégis hogy gondoltad a dolgot ?

ATCG 2016.04.22. 13:22:28

index.hu/belfold/2016/04/22/kozossegi_bank_hitel_uzsora/
Lám ilyen ccivil hozzáállással is közelíthetünk az évszázados gondok, előítéletek felszámolásához.

Leylandi 2016.04.24. 17:10:43

@Irbisz: "ritka szar pelda"

Ilyen szar alakoknak, mint te, azért jó lesz.

"mas volt akkor a megfelelö feltetel, meg mas ma.
es mas volt ezelött 800 evvel is, de ma is mas Indiaban, Svajcban v. epp Magyarorszag különbözö települesein"

Szóval szerinted a világháború embertelensége "megfelelő" feltétel volt még 70 évvel ezelőtt, de ma már a tv/net/kocsi/sajátház/okosmobil ugyanez a minimális alap, ami a gyerekvállaláshoz "szükséges", mi?
Hát elárulom: egy háborús időszak (ha van fogalmad arról, mit jelent egy háború) soha, de soha nem "megfelelő". Csak akkor még nem volt divat másokat hibáztatni saját önzésünk miatt, most meg igen.
A baj a gyereklétszám és az anyagi jólét közti párhuzammal csak az, hogy a világon mindenütt az ellenkezője bizonyított! Mindenhol a gazdagok szülnek kevesebbet, és a szegények többet. Mert az anyagiasság önzővé tesz.
A többi, ahogy mondani szokás, stimmel.

Leylandi 2016.04.24. 17:25:15

@Zsuzsi25: "Nem a playstationrol beszelek. Arrol beszelek, hogy akinek nincs munkaja, nincs fedel a feje folott, nincs bevetele, viszont temerdek tartozasa van az ne szuljon!!"

Nem erről beszéltél, hanem erről:
"NE szülj gyereket, ha nem tudod eloteremteni a megfelelo felteteleket"
Márpedig gyerekszüléshez nem megfelelő feltételek kellenek, hanem szándék. A gyerek nemcsak egyszerű költség, mint az autó vagy az okostelefon, hanem amióta az emberiség létezik, egyfajta önfenntartás is. A családban a gyerek számtalan módon tud a létfenntartáshoz hozzájárulni, a nagy vigyáz a kisebbre, amíg a szülő dolgozik, leszedi az epret, megkapálja a borsót, amikor a szülő megöregszik, viszontsegít megélnie, és igen, a társadalomtól segítséget kap a család a fenntartásra. Itt ne a gyereket hibáztassátok, ha a kormányok szavazatvásárlásra használják a segélyezési rendszert, és fűnek-fának osztogatnak, mert akkor nem a gyerekszülést kéne abbahagyni, hanem más kormányt választani, aki a gyerek megfelelő ellátását írná elő feltételként a segély kiérdemlésére, és nem feltétlenül lineárisan, csak mondjuk 4 gyerekig, elejét véve a felelőtlen gyerekgyártásnak. Nem a műveletlen rétegek felelősek azért, mert elteszik a kenőpénzt, amit az aljas kormányok a szavazatukért adnak cserébe, hanem a mocskos politikusok, meg akik ezekre a politikusokra szavaznak, meg akik cinkosan nem mennek el ellenük szavazni. Igen, valószínű te is.
Lehet mutogatni a megélhetési gyerekszülőre, de valójában a társadalom a felelős a rendszerért. Igen, te, meg te, meg te. A magyar nép.
Mért, ki? Talán a maorik???

pocaklakó minimanó 2016.05.08. 19:38:12

Megy a siránkozás, hogy milyen nehéz mobilisnak lenni ebben az "észak-balkáni" világban, miközben meg a Britteknél (direkt így!) dolgozó szorgos munkáshad jelentős része tizedmagával héderezik egy putrinál picivel nagyobb komfortfokozatú kecóban, havi szinten konzerveken él és megvalósítja önmagát.

Itthon ezt nem tudta volna megtenni. Mondjuk, nem is akarta volna, mert olyan snassz. De bezzeg kinn! :)

Ha nem látják, le lehet menni kutyába. :)
süti beállítások módosítása