Civil szemmel

Norvégminta


Esély az egyenlőségre – nem kérdés

2015. október 30. - Norvegminta

kerekesszek_tarolo.jpg

A Lóczy Lajos Egyesület képviseletében vettem részt a norvégiai tanulmányúton. Egyesületünk a norvég pályázatot egy olyan projekttel nyerte meg, aminek során a Balaton környékét fogyatékkal élők szempontjából jártuk be, és térképeztük fel. Kerekes székesek, látássérültek, és autisták számára szervezünk történelmi-és tájismereti túrákat a Balaton körül. Készült egy kiadványunk is, akadálymentes éttermekről és látnivalókról. Kialakítottunk egy tapintható őslénytani múzeumot is. Norvégiában az akadálymentesítés, ahogy tapasztaltam, nem kuriózum, hanem magától értetődően mindenütt megoldott. A viking múzeumban külön kerekesszék-tartó várja a mozgássérülteket, és helyben igényelhető kerekes székek is vannak a múzeum előterében.

Tovább

„Ők gyújtják fel a házainkat!”

dukke_bombet_web.jpg

- mondta az albánokról az a tizenéves szerb fiú, aki részt vett a Norvég Helsinki Bizottság 9 napos nemzetközi workshopján. Majd a beszélgetés során kiderült, hogy ő ezt a rádióban hallotta, meg a tévében is mondták, és azt hitte, ha már a médiában elhangzott, akkor biztosan igaz. Mivel a csoportban albánok is voltak, akikkel együtt étkezett, játszott, aludt, kirándult, kiderült, hogy az albánok lehet, mégsem olyanok. Valaki tévedett a médiában, vagy…

Tovább
süti beállítások módosítása