Civil szemmel

Norvégminta


Nincsen lehetőség veszély nélkül

2016. április 13. - Norvegminta

Hogy kezelhetjük a net csapdáit és az elszabaduló gyűlöletet?

internet_dangerous.jpg

Amikor száz éve kezdtek elszaporodni az autók, sok mindent újra kellett gondolni és átalakítani. Manapság az internet világa hoz számos olyan kihívást, amelyekkel korábban nem szembesültünk. A gyerekünk akkor is áldozattá válhat, amikor csöndben, egyedül ücsörög a szobájában, ismeretlen és névtelen emberek szidhatnak minket, és bárkinek a netes megosztásai sok ezer embert elérhetnek. Az internet veszélyeire sok szülő és pedagógus egyszerűen tiltással válaszolna. Azonban a tiltásnál sokkal jobb megoldás, ha a lehetőségek és veszélyek megismerése révén felelős döntést tudunk hozni. Hiszen ahogy nincs lehetőség veszély nélkül, úgy nincs működő demokrácia sem érdeklődő és felelősséget vállaló állampolgárok nélkül. A Reményt a Gyermekeknek Egyesületnek köszönhetően megjelent magyarul a Böngésző, mely netes zaklatás és gyűlöletbeszéd megismerésére és kezelésére vonatkozó gyakorlatokkal és elméleti ismeretekkel támogatja a fiatalokkal foglalkozó pedagógusok és más szakemberek munkáját.

Tovább

A közösen épített falakat csak közösen bonthatjuk le

wall.jpg

Hogyan működhet valóban független módon egy civil szervezet állami támogatásokból? Hogyan tehetjük aktívvá és felelőssé egy cigánytelep tagjait, ha a helyi segítők rendszeresen segélyekkel, adományokkal látják el őket? Hogyan tartható fenn egy cigánytelepi gyerekek délutáni fejlesztésével foglalkozó oktatási kezdeményezés, ha az okítók mind fizetett munkatársak. A Bagázs válasza szerint sehogyan. A Budapesttől 39 km-re lévő bagi cigánytelepen öt éve működő szervezet ugyanis nem vesz igénybe állami támogatást, adományok közvetítése helyett a helyiek aktivizálásával próbál változásokat elindítani, és diákokat fejlesztő foglalkozásait fizetett oktatók helyett önkéntes középiskolások és főiskolások részvételével valósítja meg – így a kiszolgáltatottság és a hátrányos helyzet konzerválása helyett azon dolgoznak, hogy valóban közelebb kerüljenek egymáshoz a cigánytelep lakói és a többségi társadalom. Ehhez azonban mindkét félnek fontos lépéseket kell tennie. Ahhoz ugyanis, hogy egy befogadó társadalomban élhessünk, mindannyiunknak – romáknak és nem romáknak, állampolgároknak és döntéshozóknak – felelősséget kell vállalnunk.

Tovább

Társasjáték lett az alkotmányból

parlament.jpg

Mennyire vagyunk tisztában a történelmünkkel és országunk alkotmányával? – teszi fel nekünk a kérdést a Küklopsz Műhely „Az én országom” interaktív foglalkozásában. Történelmi beszédeket, kérdéseket, fogalmakat villant fel, véleménynyilvánításra ösztönöz, játékra invitál bennünket, melyben politikai pártokra oszlunk, választási beszédet, illetve tüntetésre szánt transzparenseket írunk. Eközben maga a foglalkozás pártatlan marad, lehetőséget ad a résztvevők gondolatainak megosztására, vitákra és párbeszédre. A célközönség a gimnáziumi éveik végén járó, illetve egyetemista/főiskolás tanulók – akik a játéknak köszönhetően közelebb kerülnek az alkotmányhoz, mintha csak szövegezést olvasgatnának.

Tovább

Mindenki heteró, akiről nem tudjuk, hogy meleg?

gay_colouring_book.jpg

A norvég tanulmány utunk első szakmai állomása a LLH nevű norvég LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transz, queer) szervezet volt, mely számomra különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen magam is LMBTQ emberekkel foglalkozom itthon, azon belül is az érintett csoportok konfliktusainak kezelésével, mediációval. A belvárosban fogadtak minket egy, az északiakra jellemző stílusos, de mégis egyszerű belsővel rendelkező irodában, ahol többünk azonnal megjegyezte, hogy ilyen környezetben mi is nagyon szívesen dolgoznánk. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és bár szép számmal érkeztünk, ez számukra egyáltalán nem okozott problémát. Hilde Arntsen, egy huszas évei végén járó hölgy - aki amúgy maga is érintett - egy közérthető és kifejezetten érdekfeszítő prezentációt tartott az LLH egyik fő projektjéről, a Pink Competency programról.

Tovább

Iskola Múzeum Oslo belvárosában

school_museum.jpg

Garantált élmény minden korosztálynak a város legrégebbi általános iskolájának a szomszédságában. Az odalátogatók számára még hitelesebbé teszi a látottakat, hogy ez a múzeum az egykori iskolaigazgató rezidenciájában került kialakításra, míg a szomszédos épület már több mint 100 éve általános iskolaként működik. 

Tovább

Fütyül rá vagy kibírja?

2589132128_0e345ba71b_z.jpg

Nem csak a fogorvosi kezelésre, egy omladozó ház felújítására, de az oktatásra is így tekint számos szülő, pedagógus és diák: a rossz tanuló lusta, a jó tanuló viszont helytáll, és ha kell fogcsikorgatva ugyan, de teljesít. Az, hogy a tanulás örömteli, kreatív tevékenységként vonzó is lehet a gyerekek számára, és nem csupán a megfelelni és teljesíteni kívánó fiatalok számára teremhet babért – számos esetben még lehetőségként sem merül fel. Pedig számos kezdeményezés bizonyítja, hogy a hátrányos helyzetű és középosztálybeli gyerekek egyaránt jobb közérzettel és eredményesebben tudnak tanulni, ha kalandként kínáljuk számukra a tanulást és nem kényszerként.

Tovább

Mit keresett az EU-biztos a cigánytelepen?

lany_3.jpg

Bag első látásra nem sokban különbözik számos magyar községtől, ahol a cigány lakosság jelentős része telepen él. Ugyanakkor mégis ide látogatott el nemrégen Vera Jourová uniós biztos a helyben működő BAGázs Egyesülethez. A találkozásukon váratlanul megjelentek  a Lungo Drom képviselői is. Mit tudhat az egyesület, amire Brüsszeltől Budapestig mindenki kíváncsi?

Tovább
süti beállítások módosítása