Civil szemmel

Norvégminta

Rokon-e vagy? Ne parázz!

2016. január 29. - Norvegminta

Izlandon létezik egy alkalmazás, amivel rögtön csekkolhatod, hogy milyen szinten rokonod az a srác vagy lány, akivel összejönnél, hiszen 300 ezer lakos  ezer évre vissza tudja vezetni a családfáját, amikor még alig negyven család élt csak a szigeten. Az északi ország népszerű dalában visszaköszön egy közismert magyar ének dallama. Talán rokonok vagyunk? Vagy csak lelki síkon? A kelet-európai életérzés – hogy fogóval is el tudjuk indítani az autót, ha beletörött a zárba a slusszkulcs, hogy gyakran elkésünk, hogy szeretjük a vendégeket és a finom feleseket – az északi sarkkörön is gyakran elfoghat minket. A Trafóban mutatkozott be két, Izlandot és Norvégiát bejárt csapat, akik humoros és tanulságos videókat, történeteket osztottak meg velünk. Számos választ kaphattunk tőlük arra nézve, hogy mik azok az ügyek, amik miatt nem érdemes parázni, mert a megoldás sokkal kézen fekvőbb lehet, mint gondolnánk.

Mit tegyek, ha gyerekem születik, de a feleségem többet keres, mint én? Kik azok a szakemberek, akik a fogyatékkal élő fiatalokkal megfelelően tudnak foglalkozni? Mit lehet kezdeni a rossz színvonalú kerületi iskolákkal, a droghasználókkal és a bálnavadászokkal? Mit tehetünk, ha nem kapunk választ az emailjeinkre, és mi lehet jogszerű olyan kérdések kapcsán, mint az abortusz, a meleg házasság vagy az eutanázia. A Nordik Balkán csoport tagjai – Dér Asia és Haragonics Sára, valamint Kálmán Mátyás az Északi Nyitás részéről osztották meg úti élményeiket és videóikat a Trafó közönségével.

A skandináv országok utcáin valóban számtalan babakocsit toló férfit lehet látni. Itt ugyanis az emancipáció nem csak arról szól, hogy a nőknek lehet dolgozni, nadrágban járni, cipekedni, de a férfiak is kedvük szerint vállalhatják a hagyományosan nőinek tekintett szerepeket. Így, például, az a férfi, aki kevesebbet keres, mint felesége, vagy bármilyen más oknál fogva inkább maradna otthon a babájukkal, mint a párja, ugyanúgy nem számít csodabogárnak, mint egy vezető beosztásban dolgozó nő. Nem kötelező babakocsit tolni, de a kerekes tárgyak tologatásához kis koruktól vonzódó pasik körében úgy tűnik mégis népszerű ez a tevékenység.

Számos szociális intézményben itthon és máshol is problémát jelent a megfelelő képzettségű munkatársak foglalkoztatása. Ugyanakkor az izlandi fogyatékos fiatalok délutáni „tanodájában” elsősorban nem gyógypedagógusok és szociális munkások, hanem bármilyen más szakmát tanuló fiatalok foglalkoznak fizetett alkalmazottként a gyerekekkel. Ugyanis a gyerekek szempontjából itt a nyitottságot, pozitív találkozásokat és kommunikációt tartják a legfontosabbnak. Nem gondolják azt, hogy a végzettség elengedhetetlen a szociális érzékenységhez, ami az érintettek javát tudja szolgálni. Ez a fajta nyitottság persze itt sem volt mindig jellemző. A 20. században még közkeletű volt az elképzelés, hogy a fogyatékkal élő gyerekek megfertőzhetik az épeket, ezért azoktól kerítéssel elzárva nevelték, gondozták őket. Ma viszont már tudják, hogy tőlük is tudunk tanulni, és mi is profitálhatunk a velük töltött időből.

A szociális szférához hasonlóan a környezetvédő szervezetek is okoztak meglepetéseket. A Norvég Green Warrior szervezet egyik munkatársától például megtudhatták, hogy a bálnavadászat nem ördögtől való dolog, amennyiben gyorsan, fájdalommentesen ölünk  evési szándékkal, nem ipari méretben. A bálnahús ugyanis nagyon finom – egyszerre hasonlít a halra és a szarvashúsra. Ugyanakkor a zöldnek tűnő szélmalmokat már nem támogatják, mivel ez a madarak számára jelentős károkat okoz.

Osló lakosságának majdnem fél százaléka heroin fogyasztó. Mivel a drog használat egyszerű tiltása nem tűnt megoldásnak, ezért az önkormányzat, a volt és jelenlegi droghasználókat tömörítő szervezetek már együttműködnek olyan gyakorlatok kialakításában (pl.: belövő szoba), amelyek mind az érintettek mind a lakosság más csoportjainak biztonságát egyszerre tudják szolgálni. Az utcán eldobált fecskendők gyarapodásától ugyanis senkinek nem lesz jobb.

 

Az északi országok sok tekintetben meghagyják az állampolgároknak, közösségeknek a választás lehetőségét. Izlandon például államilag megengedett az abortusz, az eutanázia vagy a meleg házasság, ugyanakkor mindezt nem erőltetik rá egyetlen orvosra vagy papra sem. Aki nem érzi úgy, hogy egy abortusz elvégzését vagy egy meleg pár összeadását össze tudja egyeztetni a meggyőződésével, nyugodtan visszautasíthatja az ilyen megkereséseket. Ugyanakkor az érintett kereshet más szakembert.

Más területen viszont a norvégok szigorúbban nálunk. Itt például mindenkinek a saját kerületében kell iskolát választania, nem viheti el gyerekét neki tetsző távoli iskolába. Ennek a rendelkezésnek a hátterében fontos motiváció volt, hogy ha egy közösség nem elégedett az iskolájával, akkor tegyen azért, hogy az átalakuljon. Viszont senki ne választhassa a könnyebb megoldást (a gyerek átíratást) ezáltal szabad utat nyitva az iskolai szegregációnak, és a rossz helyzetű iskolák teljes ellehetetlenülésének. Ugyanakkor az állami iskoláknak nem kell azonos tanterv szerint működniük. Az együttműködésre és demokratikus döntéshozatalra épülő modellek is abszolút elfogadottak. Így, például van olyan iskola, aminek órái nyitottak, ahol a jelenlegi menekültválságot történelmi párhuzamok mentén elemzik, és ahol a tanulóknak saját maguknak kell eltérő politikai pártok programja mellett/ellen érvelniük, illetve a közös döntések, szavazások is gyakoriak. Bár a gyerekek számára azt közvetíti az iskola, nem fontos, hogy mindenki értelmiségivé váljon, a kétkezi munkának is ugyanakkora értéke van, az itt végzett gyerekeket mindig úgy ismerik fel a középiskolában, hogy jobban szeretnek tanulni, mint a többiek. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy nem utáltatják meg velük a tanulást idejekorán, hanem izgalmas szellemi kalandokra hívják őket.  

Bár valószínűleg azt képzelnénk a skandinávokról, hogy nagyon pontosak, fejlett a netes kommunikációjuk és szabálykövetőek, Izlandon egész mások voltak a tapasztalatok. Az előzetes emailes megkeresésekre alig reagált valaki, viszont amikor személyesen bekopogtak egy-egy szervezethez, mindenütt nyitottan és készségesen fogadták a látogatókat. Míg más helyeken a forgatás, különösen a gyerekekről készülő felvételek forgatásához elengedhetetlenek az engedélyek, itt sehol nem merült fel, hogy bárkinek is ellenvetése lenne a felvételekkel szemben vagy a gyerekekkel foglalkozó szervezetek ellenálltak volna, hogy a kiskorúakról felvétel készüljön.

Hogy mi mozgatja, és tartja leginkább egyben a skandináv társadalmakat és rendszereket? A résztvevők egyetértettek abban, hogy az általános bizalom az, ami kormányzat és civilek, tanárok és diákok, járókelők és autósok – a társadalom valamennyi csoportja és tagja között adott. Ezen a téren valószínűleg van mit fejlődnünk. De ha azt nézzük, hogy közülünk is sokan hasonlóan szépen tudják énekelni a „Kis kece lányom” dallamát, mint az izlandi parlamenti képviselők, akkor talán bízhatunk abban, hogy egyszer majd mi is bízni fogunk egymásban.

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr818329416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi kell ahhoz, hogy megélhetési bevándorló legyél Norvégiában? 2016.01.29. 17:23:45

| Annika Bjørn | Sokan úgy gondolják, az élet könnyű külföldön, mert ott vagyonokat lehet keresni. Sokan hangoztatják, hogy Norvégia a világ egyik leggazdagabb országa, itt milliós fizetések várják az ide települő munkavállalókat. Lássuk a v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.