Civil szemmel

Norvégminta

Mi van a rácson túl?

2016. május 04. - Norvegminta

21_e.jpg

fotó: Pápai Tamás

A börtönök zárt világából frissen szabadult embereknek számos kihívással kell szembesülniük. Munkát találni, hogy ne kerüljenek ismét vissza, újra építeni az emberi kapcsolataikat, illetve újakat kialakítani, mert az odabent eltöltött évek során nem csak bennük, de körülöttük is sok minden megváltozott. „Ha két hétre elmész nyaralni, akkor is azt érzed, hogy átalakult a város. Hát akkor el tudod képzelni, milyen lehet 10 év után újra bejárni Budapestet?” – veti fel a kérdést Dobos Péter, aki, amikor a váci börtönből hazafelé megérkezett a Nyugati Pályaudvarra, elszédült a rengeteg arctól és ingertől, ami hirtelen körül vette. Az Adj Hangot Egyesület „Ez már a szabadság?” kezdeményezése keretében nyolc volt fogvatartottnak adott fényképezőgépet és fotózási ismereteket, hogy képeken keresztül mutassák be a számtalan érzést, gondolatot és helyzetet, amelyekkel szabadulásuk után szembesülhettek.

A többi emberhez hasonlóan a volt fogvatartottak is nagyon sokszínűek. Van közöttük, aki csöndesen szemlélődik, más harsányan kommunikál, és hasonlóan színesen látja a világot, amiben él. Van, aki gond nélkül vissza tud illeszkedni – mivel a kreatív szakmában nem az előélet számít, hanem az, hogy mire vagy képes. Van, aki hajléktalanná válik, illetve aki napi 12 órát robotol azért, hogy ne csússzon vissza a bűnözésbe. Szeretteik, egykori barátaik is eltérő módon fogadják őket. Van, akiket látni sem kívánnak a gyerekei, de olyan is, akihez bizalmas jó barátként fordulnak évek óta nem látott lányai. A kiállítás képeit és a hozzájuk tartozó írott szövegeket a tárlatvezetések során a volt fogvatartottak személyes történetei is kiegészítik. A képekhez hasonlóan ezekből a mondatokból is nagyon sokat megtudhatunk azokról a gondokról és örömökről – amik legtöbbünk számára korábban vakfoltot jelentettek.

17.jpg

fotó: Gönczi Gábor

Sok természeti képet, utcarészletet láthatunk – olyan apróságokat, amelyek a szabad világban élők számára sokszor föl se tűnnek, de azoknak, akik éveken keresztül naponta 23 órát egy pár négyzetméteres cellában töltöttek, ezek az apróságok is fontosak. Hasonlóan az útkeresés motívumai: utcák, sétányok, sínpárok is megjelennek több képen, és a bezártságot idéző tárgyak – fociháló, ablakrács is számos fotón visszatérnek. Az április 29-ei záróeseményen nem csak a sok száz fényképből kiválogatott 35 képet nézhették meg a látogatók, de a fotókészítők azon saját kedvenceikről is beszéltek, amelyek nem kerültek be a válogatásba. A rendezvényen a résztvevőkből ömlöttek a kérdések, így a tervezettnél egy órával tovább tartott a program. Ugyanis olyan keresetlenül őszinte és mégis összeszedett bemutatkozásokat hallgathattak meg a látogatók, hogy ők is feloldódtak, és minden kérdésüket nyugodtan feltehették.

Minderre máskor aligha lenne alkalmuk, mivel sok más témához hasonlóan, a társadalom legtöbbször a büntetés végrehajtás és a volt fogvatartottak kérdéskörét is tabuként kezeli.  Pedig a börtönbüntetésüket letöltött társaink integrációja mindannyiunk közös érdeke. Ha ugyanis a szabadult nem tudja megvetni a lábát idekinn, és nem tud szert tenni legális munkára, és megtartó emberi kapcsolatokra, akkor nagy az esély rá, hogy ismét bűnelkövető lesz, és kezdődik elölről az egész. Nem elég, hogy néhány évig „elraktározzák” ezek az intézmények a fogvatartottakat, az is fontos, hogy miután kijön valaki a börtönből, hozzájusson olyan képzettséghez, tapasztalathoz, motivációhoz, ami növeli az esélyét annak, hogy jobban tudjon boldogulni, mint korábban. Ha azonban ez nem történik meg, akkor aligha van esély a változásra. A fotós projektben résztvevők közül többen az első magyar börtönrádió, a RÁCS FM munkatársaiként már a börtönben megtapasztalhatták, hogy milyen egy közösség részeként építő munkát végezni, ami a legtöbb fogvatartottnak nem adatik meg. 

4_2.jpg

fotó: Dobos Péter

Az est során elhangzott egy történet: Tíz év börtönbüntetés letöltése után nem sokkal az egykori elítélt ismét a vádlottként került a bíróságra, ahol a bíró megkérdezte: „Nem volt elég ez a 10 év Önnek?” Mire a visszaeső bűnelkövető így válaszolt: „Az a 15 ezer forint sem volt elég, amivel 10 év után új életet kellett volna kezdenem.” A visszailleszkedésre valóban akkor van lehetőség, ha a volt fogvatartottnak van lehetősége anyagi biztonságra, munkára és a börtönben eltöltött idő alatt nem csak a farkastörvényeket sikerült elsajátítania, hanem olyan szakmát, tudást, tapasztalatot is tudott szerezni, ami azt erősíti benne, hogy igenis lehet másokkal összefogva, jó cél érdekében tenni valamit.

Nyolc elítélt csak csepp a tengerben. Ugyanakkor a jó néhány akadémikust megszégyenítő színvonalú beszédeiket hallgatva, láthatóvá vált, hogy ez a modell működőképes lehet. Ha több energiát és forrást lehetne biztosítani az elítéltek érdemi visszailleszkedését segítő programokra, talán azt az új börtönök építési költségeiből meg lehetne spórolni. Talán némi bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt egy-két évben a sikeres volt fogvatartottak közül többen részt vehettek a korábban sokkal zártabb büntetés-végrehajtási szakmai eseményeken. Egy csoport nehézségeire, kérdéseire reagálni ugyanis – akárcsak más csoportok esetében – itt is csak az érintettek érdemi bevonásával és a pozitív példák megmutatásával lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr618685238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása