Civil szemmel

Norvégminta


Mi van a rácson túl?

2016. május 04. - Norvegminta

21_e.jpg

fotó: Pápai Tamás

A börtönök zárt világából frissen szabadult embereknek számos kihívással kell szembesülniük. Munkát találni, hogy ne kerüljenek ismét vissza, újra építeni az emberi kapcsolataikat, illetve újakat kialakítani, mert az odabent eltöltött évek során nem csak bennük, de körülöttük is sok minden megváltozott. „Ha két hétre elmész nyaralni, akkor is azt érzed, hogy átalakult a város. Hát akkor el tudod képzelni, milyen lehet 10 év után újra bejárni Budapestet?” – veti fel a kérdést Dobos Péter, aki, amikor a váci börtönből hazafelé megérkezett a Nyugati Pályaudvarra, elszédült a rengeteg arctól és ingertől, ami hirtelen körül vette. Az Adj Hangot Egyesület „Ez már a szabadság?” kezdeményezése keretében nyolc volt fogvatartottnak adott fényképezőgépet és fotózási ismereteket, hogy képeken keresztül mutassák be a számtalan érzést, gondolatot és helyzetet, amelyekkel szabadulásuk után szembesülhettek.

Tovább

És te jó vagy rossz vagy?

 Valójában nem számít, hogy mit válaszolsz. Mert ki is a jó, és ki a rossz? Ki az, aki nem követett el még hibát vagy bűnt, és ki az, akinek nem volt még jó cselekedete? Nem ez a legfontosabb ott, ahol az igazi embert nézed. A boldogságot keresi mindenki, te is, és a bűnt elkövetett emberek is. Ördög és Pokol, amelyet mindenki bejár. Tragédiák, álmok, vágyak, szétszakított családok. Az előadások, ahol a fogvatartott apák megmutathatják gyermekeiknek, hogy mire képesek. Sárkánnyá, boszorkánnyá, kutyává válnak, jelen vannak, mesélnek, játszanak, és büszkén mutatják meg gyermekeiknek magukat.

l.png

Fotó: Halmai Gyöngyi

Tovább

Mit keresnek a civilek a börtönben?

borton.jpg

A börtönök feladata nem csupán az, hogy fogva tartsák az elítélteket, hanem az is, hogy az onnan kikerülők közül minél kevesebben váljanak ismét bűnelkövetővé. A visszailleszkedésben fontos szerepe van a személyes támogatásnak, megerősítésnek, a szabadulás után várható konfliktusok kezelésének, illetve annak, hogy ne idegenként fogadják az elítéltet családtagjai, akik – bár ártatlanok – szintén számos megpróbáltatással szembesülnek. A családok mentorálása és az elítéltek fejlesztése terén a civil szervezeteknek fontos szerepük van. A BV Országos Parancsnoksága által rendezett belső képzésen az Add a Kezed Egyesület és a Tévelygőkért Alapítvány munkatársai mutathatták be munkájukat, eredményeiket, és kezdhettek közös párbeszédbe a BV osztályvezetőivel.

Tovább

Büntetés vagy reintegráció?

prison_0.jpg

 

 

 

 

 

A börtönökkel szemben számos elvárást támaszt a társadalom. Egyrészt legyenek kellően riasztó helyek, amelyek a törvények betartására ösztönzik az állampolgárokat, és kellő büntetést biztosítanak a bűnelkövetők részére. Másrészt zárják el az ártatlan lakosoktól a veszélyes bűnözőket. Ugyanakkor azonban paradox módon azt is elvárjuk a börtönöktől, hogy változtassák törvénytisztelő állampolgárokká a bűnelkövetőket, akik miután visszatérnek közénk, harmonikusan vegyenek részt a társadalmi együttélésben, ami korábban nem ment nekik. Tapasztalatok szerint a börtönök reintegrációs funkciója elég rosszul működik világszerte, hiszen a börtönöket elhagyók kétharmada később visszaesőként ismét rács mögé kerül. Mik lehetnek azok az eszközök, amelyek elősegíthetik, hogy a börtönök esélyt és ne csak stigmát tudjanak biztosítani az elítéltek számára.

Tovább