Civil szemmel

Norvégminta


Down-nap

2015. március 21. - NCTASaci

Átölelt színház

img_3718.jpg

Március 21. a Down világnapja. Minden ezredik magzatnál jelentkezik ez a szindróma. Így bárki ismerőse, rokona családjába érkezhet érintett baba. Sokan nehezen közelítenek a fogyatékos gyerekekhez, akik azonban ép társukhoz hasonlóan sok örömet tudnak szerezni számunkra, ha nyitottan közelítünk feléjük. Budapest szívében több száz fős tömeg együtt vonult át a Margit hídon és közös erővel ölelték át a Vígszínházat, ezzel is felhívva a figyelmet az összefogás erejére és az egymásra való odafigyelésre. 

Délután 2-kor már hatalmas tömeg állta körbe a margitszigeti szökőkutat. A napos tavaszi időben az ovis csoportoktól kezdve az idősebb korosztályig több százan jelentek meg a Down Egyesület felhívására. A szervezők fehér és zöld lufikat osztottak szét az összegyűltek között, ami amellett, hogy bevonta a tömeget, még játéknak sem volt utolsó: ha kilukadt a léggömb a picik nem sopánkodtak, tovább hadonásztak a varázspálcává átalakult lufitartókkal.

img_3715.jpg

Vidám hangulatban kelt át a sokaság a Margit hídon, egyenesen a Vígszínház felé, ahol Gundel Takács Gábor vezetésével down-osok, babakocsisok, ovisok és fiatalok együtt ölelték át a színház falait. A Ditrói Mór utcában ugyan volt egy kis szakadás a láncban, de szerencsére a lelkes jelenlévők seperc alatt megfogták egymás kezét, azt üzenve a világnak. hogy közös erővel és elfogadással bármit elérhetünk.

A sétával egy időben Gundel Takács Gábor vezetésével a színház társulata, többek között Bata Éva, Börcsök Enikő, Csőre Gábor, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Karácsonyi Zoltán, Lengyel Tamás és Péter Kata részt vettek a "0321-Kihívás - Játék előítéletek nélkül" kalandjáték sajtóbemutatóján. Ezen a játékos akadálypályán a résztvevők specifikusan a Down-szindrómások életében jelentkező nehézségekkel ismerkedhetnek meg. A "0321-Kihívás" kalandjáték a Down Egyesület kezdeményezésére hamarosan sok helyszínre eljut: az ország különböző pontjain a Down-szindrómás embereket segítő civil szervezetek szervezik meg.

img_3772.jpg

A Down-szindróma különböző területeken okoz kihívásokat a vele élők számára, példaként: lassabb mozgásfejlődéssel, laza izomtónussal, tanulási nehézségekkel, finommotorikai nehézségekkel, beszédlemaradással jár a tünetegyüttes.

Azért fontos felhívnunk a figyelmet az eltérő fejlődésű gyermekek e csoportjára, mert a Down-szindrómások a kromoszóma elváltozással járó jellegzetes külső jegyeik miatt a fogyatékkal élők között az elutasítás legkiemelkedőbb célpontjai. A megismerésből adódó nyitottság lehetőséget kínál majd arra, hogy hosszú távon elindulhassanak azok a változások, amelyek egy befogadóbb társadalmi hozzáállással segítik az integrált oktatás és a munkavállalás lehetőségeinek javulását.

img_3705.jpg

A Baltazár Színház tökéletes példája annak, hogyan lehet elindulni ezen az úton. Az 1998-ban alakult színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A méltán híres kezdeményezés a fogyatékosság helyett az alkotást helyezi előtérbe, hiszen a Down-szindrómás társulat számos értékes produkciót hozott létre, és mutatott meg világszerte. Jelenleg családon kívül nevelkedő gyerekeknek szerveznek előadásokat és kreatív pályázatot, bizonyítva, hogy minden ember képes értéket adni a másiknak.

2015-ben a Down-szindróma fővárosa Nyíregyháza, ahol március 22-én kerül megrendezésre Down Világnapi Gála. Az eseményről további információkat és részletesebb programajánlót az alábbi oldalon lehet elérni, a szimpátia-sétáról pedig még több képet itt lehet letölteni.

A fotókat Bereczki Dávid készítette.

 

süti beállítások módosítása