“Az életnek a hosszán kívül legalább két másik releváns dimenziója van. Az egyik a szélessége: hogy mennyire változatos életet élt valaki (…) És van a harmadik dimenzió: az élet mélysége.” – tudjuk meg a halálra felkészült, 46 éves, rákos Birtalan Balázs szövegéből a Magyar Hospice Alapítvány és a verbatimszínházi előadásairól ismert PanoDráma együttműködésében létrejött színdarabból. A rák és a halál között sokszor egyenlőségjelet teszünk, bár sokan felgyógyulnak ebből a betegségből, amiről betegek és hozzátartozók, orvosok és ápolók sokszor nem tudunk őszintén beszélni és kérdezni. A Hospice Alapítvány által készített 15 mélyinterjú, valamint az alkotók által készített hét mélyinterjú, tucatnyi kisinterjú, illetve internetes blogokon és egyéb felületeken talált anyagok részleteiből a PanoDráma alkotócsapata által szerkesztett előadásban számos olyan történetbe, félelemmel, fájdalommal, sőt örömmel és humorral teli pillanatba kaphattunk betekintést – amelyet legtöbbször elhallgatunk. Pedig ha mernénk nyíltan kommunikálni egymással, azzal a betegségből való gyógyulás és a halál elfogadása is könnyebb lehetne mindenki számára. A rendhagyó előadás után szakértők és érintettek beszélgettek a témáról, amelyet sokan még mindig tabuként kezelünk.

Miközben a televíziós műsorok számos olyan egzotikus helyszínen folyó játékkal kápráztatják el a nézőket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek az élet valós kihívásaival, a Szociopoly színházi társasjátékban a mélyszegénységben élők helyzetével, kihívásaival, döntési helyzeteivel szembesülhetünk. Ahhoz ugyanis nem szükséges délamerikai őserdőkig mennünk, hogy olyan kegyetlen élethelyzetekben próbálhassuk ki magunkat – legalábbis egy játék erejéig – amelyekről többnyire lövésünk sincsen.

Halhattuk Csősz Gergelytől a Kék Pont Alapítvány múltheti rendezvénysorozatának Slam Poetry Versenyén. Kiszakadás a világból, extázis, pillanatnyi boldogság. De nem túl nagy mindezeknek az ára?

Amikor száz éve kezdtek elszaporodni az autók, sok mindent újra kellett gondolni és átalakítani. Manapság az internet világa hoz számos olyan kihívást, amelyekkel korábban nem szembesültünk. A gyerekünk akkor is áldozattá válhat, amikor csöndben, egyedül ücsörög a szobájában, ismeretlen és névtelen emberek szidhatnak minket, és bárkinek a netes megosztásai sok ezer embert elérhetnek. Az internet veszélyeire sok szülő és pedagógus egyszerűen tiltással válaszolna. Azonban a tiltásnál sokkal jobb megoldás, ha a lehetőségek és veszélyek megismerése révén felelős döntést tudunk hozni. Hiszen ahogy nincs lehetőség veszély nélkül, úgy nincs működő demokrácia sem érdeklődő és felelősséget vállaló állampolgárok nélkül. A Reményt a Gyermekeknek Egyesületnek köszönhetően megjelent magyarul a Böngésző, mely netes zaklatás és gyűlöletbeszéd megismerésére és kezelésére vonatkozó gyakorlatokkal és elméleti ismeretekkel támogatja a fiatalokkal foglalkozó pedagógusok és más szakemberek munkáját.

Hogyan működhet valóban független módon egy civil szervezet állami támogatásokból? Hogyan tehetjük aktívvá és felelőssé egy cigánytelep tagjait, ha a helyi segítők rendszeresen segélyekkel, adományokkal látják el őket? Hogyan tartható fenn egy cigánytelepi gyerekek délutáni fejlesztésével foglalkozó oktatási kezdeményezés, ha az okítók mind fizetett munkatársak. A Bagázs válasza szerint sehogyan. A Budapesttől 39 km-re lévő bagi cigánytelepen öt éve működő szervezet ugyanis nem vesz igénybe állami támogatást, adományok közvetítése helyett a helyiek aktivizálásával próbál változásokat elindítani, és diákokat fejlesztő foglalkozásait fizetett oktatók helyett önkéntes középiskolások és főiskolások részvételével valósítja meg – így a kiszolgáltatottság és a hátrányos helyzet konzerválása helyett azon dolgoznak, hogy valóban közelebb kerüljenek egymáshoz a cigánytelep lakói és a többségi társadalom. Ehhez azonban mindkét félnek fontos lépéseket kell tennie. Ahhoz ugyanis, hogy egy befogadó társadalomban élhessünk, mindannyiunknak – romáknak és nem romáknak, állampolgároknak és döntéshozóknak – felelősséget kell vállalnunk.