A Mosoly Alapítvány képviselőjeként én is tagja voltam a lelkes csapatnak, mely a Norvég Civil Támogatási Alap szervezésében október első hetében Oslóban töltött néhány napot, hogy ottani nonprofit szervezeteket látogasson, és társadalmi kezdeményezéseket tanulmányozzon. Bár személyes és szakmai kapcsolataim voltak már ottaniakkal, ez volt az első utam Norvégiába. Mint egy-egy új ország felfedezése előtt mindig, most is tele voltam kíváncsisággal, ugyanakkor mocorogtak bennem amolyan „persze, könnyű nekik ott a jóléti társadalmukban civilként dolgozni” típusú prekoncepciók is.
Meg is tapasztaltuk annak rendje s módja szerint, hogy a magas szintű állami ellátás miatt a civil szervezeteknek kevesebb és speciálisabb szerep jut egy-egy társadalmi ügy megoldásában, persze jobb feltételekkel és kedvezőbb finanszírozási lehetőségekkel, mint nálunk. Ez nem ért különösebb meglepetésként senkit. Viszont nagyon izgalmas volt azt felfedezni, hogy hogyan használják a meglévő lehetőségeiket arra, hogy újabb és újabb kapukat nyissanak meg a számukra fontos társadalmi ügyek előre mozdítása érdekében. Együtt. Egymást meghallgatva, egymással beszélve, egymáshoz kapcsolódva. Nézzünk egy példát.
Mi a Mosolynál mese- és művészetterápiákkal próbáljuk elősegíteni a súlyosan beteg vagy traumát átélt gyerekek gyógyulását. A tanulmányút során így elsősorban hasonló módszerekkel dolgozó szervezetekkel próbáltam felvenni a kapcsolatot. Az egyik legmeghatározóbb élmény számomra a Norwegian Centre for Violence and Traumatic Stress Studies (NKVTS) egyik szakemberével, Melinda Ashley Meyer professzorral való találkozás volt, aki poszttraumás stressz szindrómában szenvedő fiatal menekültekkel foglalkozik, mint kutató, ugyanakkor gyakorló művészetterapeutaként más szervezetek munkájában is részt vesz. Milyen előnyökkel jár az, ha ugyanaz a személy a kutatásban és a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásában is aktív szerepet vállal, vagyis mit is keres egy kutató egy művészetterápiás csoportban? Hogyan segítenek a fiatal menekülteknek a trauma feldolgozásában, a beilleszkedésben vagy a továbbjutásban a művészetterápiás módszerek? Erről és hasonló dolgokról beszélgettünk.
Az oslói egyetemhez tartozó NKVTS fő célja, hogy az erőszak és a traumák okozta stressz okát és ezek csökkentésének lehetőségeit tanulmányozza különböző célcsoportok esetében. A kutatóközpont egyik partnere a Norwegian Institute of Expressive Arts and Communications (NIKUT), mely művészetterápiás képzéseket nyújt, elsősorban terapeutáknak. A két intézmény közös projektje, az Exit (Expressive Arts in Transition – Önkifejező Művészetek Átmeneti Élethelyzetekben) keretében művészetterápiás csoportokat indítanak a fiatal menekültek részére, akik jelenleg Norvégiában tartózkodnak. A programban a kutatásokból származó tudás és a művészetterápiában használatos módszerek egymást gazdagítva próbálnak segíteni a fiataloknak megbirkózni jelenlegi „átmeneti” élethelyzetükkel. Az egyéni történetek is hangsúlyt kapnak, ugyanakkor vannak hasonló, a célcsoportra jellemző mintázatok, amit figyelembe vesznek a program során. A közvetlen életveszélyt, súlyos veszteségeket átélt menekültek sokszor nem tudják szavakkal kifejezni azt, ami történt velük. Így a terápiás csoportban is főként nonverbális módszerekkel (drámával, zenével, tánccal, festéssel, játékkal) segítenek a szakemberek abban, hogy feldolgozzák a múltban átélt traumát, visszatérjenek a jelenbe és a normálisnak számító mindennapokba. A módszerek hatékonyan csökkentik az átmeneti helyzettel járó stressz okozta tüneteket is (pl. alvászavarok, koncentrációs zavarok). A család nélkül maradt srácok ugyanakkor megtapasztalhatják a hasonló sorsúakból álló közösség megtartó erejét. A projektről norvég és angol nyelvű film is készült, az eredményeket és a kifejlesztett módszereket pedig különböző mesterkurzusokon és nemzetközi képzéseken osztják meg a szakemberek.
Az Exit és a hozzá hasonló támogató programok a menekültek részére kiépített komoly állami ellátásba ágyazódnak. Mindezek ellenére itt sincs minden történetnek boldog vége, itt sem talál mindenki végleges otthonra és akadnak olyanok is, akiket ebben a fejlett világban sem tud felfogni a szociális háló. Azt viszont nagyon jó volt látni, ahogy a különböző szereplők egymást meghallgatva, tudásukat összeadva, egymás tapasztalataira építve hoznak létre új dolgokat, fejlesztenek új módszereket, hogy a klienscsoportok speciális igényeire reagálva tudjanak segíteni. És azt is, hogy a kutatás és a mindennapi gyakorlat között lehet olyan közvetlen kapcsolat, amely a kliensek vagy rászorulók mindennapi életét teszi könnyebbé. Mert végül is ez a legfontosabb.
Varga Andrea Helena
Mosoly Alapítvány
