- mondta az albánokról az a tizenéves szerb fiú, aki részt vett a Norvég Helsinki Bizottság 9 napos nemzetközi workshopján. Majd a beszélgetés során kiderült, hogy ő ezt a rádióban hallotta, meg a tévében is mondták, és azt hitte, ha már a médiában elhangzott, akkor biztosan igaz. Mivel a csoportban albánok is voltak, akikkel együtt étkezett, játszott, aludt, kirándult, kiderült, hogy az albánok lehet, mégsem olyanok. Valaki tévedett a médiában, vagy…
A Helsinki Bizottság célkitűzései az emberi jogok tiszteletben tartásának elősegítése és ellenőrizése. A norvégiai bizottság 1977-ben alakult meg, és munkatársai, aktivistái ezeket a célokat igyekeznek a mindennapi gyakorlatba átültetni. Elsősorban európai országokban, a volt Szovjetunió tagállamaiban, és a volt Jugoszlávia, valamint a Balkán területén igyekeznek oktatási programokkal, kiadványokkal, konferenciákkal hozzájárulni az emberi jogok megértéséhez, joggyakorlatba, és mindennapi társadalmi életbe történő beágyazódásához.
Az ENSZ megjelenése óta sokan gondolhattuk azt, hogy az emberi jogok mindenki által vágyott célok, és az ENSZ tagállamai egészen biztosan mindent megtesznek ezek megvalósítása érdekében. Ám ez sajnos közel sincs így, amint azt a Helsinki Bizottság Norvég csoportjánál tett látogatásunk során előadónk, Enver Djuliman bemutatta. Ő maga is Boszniából menekült családjával, 20 évvel ezelőtt Norvégiába. Ahogyan elmondta, jól tudja, mi az a háború, mit jelent menekülni, de azt is, mit jelent ma emberi jogi aktivistaként dolgozni pl. Oroszországban, vagy Azerbajdzsánban. Látogatásunk során egy egyszerű játékot is játszottunk, amelyből kiderült, hogy tényleg nem könnyű még meghatározni is, hogy mit is jelentenek az emberi jogok: hiszen pl. az én szabad akaratom megsértheti a tiedet, vagy az én vallási gyakorlatom bánthat egy másik embert. Elég csak arra gondolni, hogy az Emberi Jogok Nemzetközi Egyességokmányában (ENSZ) szerepel, hogy a férfi és a nő jogilag és értékében egyenlő, de az is, hogy mindenkinek joga van szabadon gyakorolni a vallását. Mi történik, ha az egyik vallás a tanításában kimondja, hogy a férfi és a nő értékében nem egyenlő? Akkor melyiket korlátozzuk, a szabad vallásgyakorlást, vagy a férfi-nő egyenlőségéről alkotott szabályt?
A Helsinki Bizottság feladata, melyről az előadáson is hallhattunk és a bevezetőben idézett kisfilmből is értesülhettünk, hogy a mindennapok szintjén segítse az emberi jogok érvényesülését. Számomra különösen megragadó volt ez a két fajta program, amiről hallottunk: grúziai időseket az ellenséges nemzet önkéntesei szolgáltak pl. ételt vittek. Vagy ezek a nemzetközi táborok, ahol az ellenséges nemzetek fiataljai tanulhatnak egymásról egymástól. Megérthették, hogy talán nem a médiából kell egymás jellemét megismerni, és előítéleteket kialakítani, és hogy a nemzeti hovatartozás önmagában senkit sem tesz jóvá, vagy rosszá. Nem is lehetett volna hitelesebb előadónk, mint egy olyan ember, aki átélte az ellenségességet, aki talán a saját előítéleteivel is küzdött, s most segíthet másoknak azon az úton elindulni, ahol ő már messzire jutott.
Míg az előadáson ültünk, a kísérőm albán férjének édesanyját a szerbek a határon visszafordították, azért mert csak. Pedig már volt magyar pecsét az útlevelében, és úgy tudta, így majd könnyebb lesz. Szerette volna meglátogatni az unokáit. De most nem jöhetett. Magam is, aki látássérültként és civil szakemberként vettem részt a tanulmányúton, elgondolkodtam, hogyan is fogadja be a sérüléssel élőket Európa? Sokszor maga a technikai fejlődés szorít egyre hátrább a mindennapi életben való részvételben: például ha kívülről nyitható a villamos ajtaja, akkor mi nem tudunk felszállni, mert nem látjuk, hol a gomb. Valószínűleg még soká kell várni egy olyan szerkezetre, amely meg tudná mondani, meddig nyújtsam a kezem, pontosan hol találom a gombot, hogy kinyithassam az ajtót. Tehát a társadalomnak nincs joga újítani? Vagy én nem közlekedhetek? Vagy köteles vagyok mindenhová asszisztenssel járni, s így nem jelentek majd társadalmi problémát? Vagy a társadalom köteles csak olyan módon újítani, hogy az mindenkinek jó legyen? A világnak ezen a felén általában elítéljük a diktatórikus kormányzást. Ha erről van szó, gyorsan megmondjuk, mik is azok az emberi jogok. De a sérült embereknek mit mondunk? Kinek meddig terjednek a jogai? Én sem tudnék könnyen válaszokat adni ezekre a kérdésekre, hogy akkor mi a helyes?
Nagyon elgondolkodtató volt számomra ez a program, hiteles, és igazán örülök, hogy részt vehettem rajta.
Ballai Anna Mária - Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete
