Civil szemmel

Norvégminta

A Viking Múzeum és az emberi jogok

2015. október 31. - Norvegminta

madar.jpg

A hőmérséklet 8 Celsius-fok. Sétálunk a tengerparton. A jéghideg vízben meztelen férfi fürdőzik. Egy viking leszármazott. Egy ugrásra tőlünk a Viking Múzeum. Benne óriási, temetkezési helyként szolgáló viking hajók, amiket telepakoltak csodálatos tárgyakkal, faragott szekérrel és szánokkal, ágyakkal, ruhákkal – mindennel, amire a túlvilágon szüksége lehet az elhunytnak -, mielőtt a földbe temették őket, ahonnan mintegy ezer év múlva kerültek elő. Ez a nagyszabású temetkezés az előkelőségeket, nagy harcosokat illette meg. A viking társadalomban állítólag különös helyzete volt a nőknek, akik - mai fogalmaink szerint - szinte teljes egyenjogúságban éltek. Az egyik hajó két nő sajátos koporsója volt. Találgatások szerint az egyik lehetett az úrnő, a másik a szolgálója. Hogy a két csontváz közül melyikük melyik lehetett, az a legmélyrehatóbb tudományos vizsgálatokkal is megállapíthatatlan. A halál után tényleg mindenki egyenlő. Norvégiában a halál előtt is. Persze ez költői túlzás, de az erre való törekvés nagyon erőteljes, és az elért eredmények is kiemelkedőek. Valamit tudtak a vikingek. És valamit tudnak a norvégok.

Legalább ennyire érdekesek voltak a „civil szervezeteknél” tett látogatásaink. Az idézőjel nem véletlen. Próbáltam megérteni a rendszert, hogy ott mitől civil egy civil, de annyira más a működés, hogy gyakran már a mi magyar rendszerekben gondolkodó agyunkban megfogalmazódó kérdéseinket sem értették.

Az állam ugyanis, amennyire én láttam - az egészségügyi és szociális területeken legalábbis - ellát minden olyan feladatot, biztosít minden olyan szolgáltatást, ami az alapvető emberi jogok alapján az állampolgároknak jár. Nálunk ezen feladatok jelentős részét jelenleg civil szervezetek látják el, sokszor egy forint állami támogatás nélkül.

Norvégiában a civil szervezetek fenti alapfeladatokon felül nyújtanak még olyan „extra” szolgáltatásokat, amik segítik, megkönnyítik a hátrányos helyzetű, rászoruló rétegek életét.

Teszik ezt szintén állami pénzből.  Az állam egy évre előirányoz számukra egy összeget, melyet a tevékenységükre fordíthatnak. Amiről természetesen évente be is kell számolniuk.

De nincsenek kiszolgáltatva pályázatoknak, amik vagy vannak, vagy nincsenek, és ha vannak, akkor is kizárólag projektekben tudnak gondolkozni, és az egyébként bizonyítottan szükséges, nagy szakmai tapasztalattal, jó minőségben végzett alaptevékenység általában nem elég innovatív és projektszerű ahhoz, hogy támogatható legyen.

És nincsenek kiszolgáltatva a Magyarországon nem is igazán létező adományozói kedvnek.

Nem ritka, hogy a magán- vagy egyházi alapítású szervezetek tevékenységét tartja annyira fontosnak az állam, hogy átveszi azok finanszírozását, anélkül, hogy beolvasztaná a szervezeteket az államigazgatás rendszerébe, és szakmai téren teljes szabadságot biztosít nekik.

A szakmai tevékenységet ezeknél a szervezeteknél sem önkéntesek, hanem képzett szakemberek végzik, természetesen önkéntesek bevonásával (akik sok esetben nem is valódi önkéntesek, mert kapnak a segítségük fejében valamiféle díjazást, mint például a ritka betegségben szenvedő gyerekeket táboroztató diákok, fiatalok).

Persze, az államnak ehhez megvannak a forrásai. Amit azért sok minden másra is el lehetne költeni. De azon norvégok, akikkel ebben a néhány napban találkoztam, nem kérdőjelezik meg, hogy a rászorulókat, náluk rosszabb helyzetben lévőket támogatni, segíteni kell. Hiszen nekik is megvannak a jogaik. A lakhatáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz, a közlekedéshez és a megértéshez, az elfogadáshoz is.

És nem akarnak azonnal mindent. Tudják, hogy mindenhez idő kell, hogy kis lépésekkel lehet előrehaladni, és nekik is vannak kudarcaik, amiről szintén beszélnek. Láttunk több olyan szervezetet, ahol két ember dolgozik csupán az adott területen, de teljes elhivatottsággal, és tesznek annyit, amennyit tudnak, és arra büszkék.

Sokat tanultam Norvégiában. Emberi jogokról, toleranciáról, elfogadásról. Nyugalomról. De tisztában vagyok azzal is, ami nekünk (is) van: szakértelem, elkötelezettség, tenni akarás. Kezdetnek nem rossz…

Heidl Szilvia - Salva Vita Alapítvány

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr948036494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása