Civil szemmel

Norvégminta

Társasjáték lett az alkotmányból

2016. március 14. - Norvegminta

parlament.jpg

Mennyire vagyunk tisztában a történelmünkkel és országunk alkotmányával? – teszi fel nekünk a kérdést a Küklopsz Műhely „Az én országom” interaktív foglalkozásában. Történelmi beszédeket, kérdéseket, fogalmakat villant fel, véleménynyilvánításra ösztönöz, játékra invitál bennünket, melyben politikai pártokra oszlunk, választási beszédet, illetve tüntetésre szánt transzparenseket írunk. Eközben maga a foglalkozás pártatlan marad, lehetőséget ad a résztvevők gondolatainak megosztására, vitákra és párbeszédre. A célközönség a gimnáziumi éveik végén járó, illetve egyetemista/főiskolás tanulók – akik a játéknak köszönhetően közelebb kerülnek az alkotmányhoz, mintha csak szövegezést olvasgatnának.

Az Attentionben rendezett bemutató után foglalkozás összeállítójával, Horkai Tamással beszélgettem, aki lelkesen mesélte élményeit a diákokkal.  „Érdekli őket, és van, hogy – bár vége a foglalkozásnak – megkérnek, maradjak még egy kicsit, s beszélgessünk.” „Olyan diákok szólalnak meg, akiről az osztályfőnök azt mondja, máskor egy kukkot sem lehet kihúzni belőlük, itt meg elmondják a véleményüket.” Ezek az igazi sikerélmények. Ezek rámutatnak, hogy a diákokat nem érdemes arctalan masszaként kezelni. Mikor a személyes véleményüket, meglátásaikat egy interaktív foglalkozás, rendhagyó óra, színházi nevelési előadás vagy érzékenyítő foglalkozás figyelembe veszi, akkor aktívak, s motiváltak a részvételre. Veszélyes ugyanis csupán azt várni tőlük – amit a hagyományos oktatási gyakorlatok eredményezhetnek – hogy „hallgassanak”, hiszen ez éppen a kreativitásukat, gondolkodásukat, kezdeményezőképességüket, nyitottságukat szorítja háttérbe, s emiatt a későbbiekben sikertelenséget eredményezhet. Jelenleg a pedagógusok munkáját kevés kívülről érkező interaktív foglalkozás segíti, ahol a diákok középpontba kerülhetnek, s megoszthatják gondolataikat.

kuklopsz_2.jpg

Érdekes, hogy „Az én országom” foglalkozásnak van egyfajta kiengedő szelep jellege is. A foglalkozás pártatlan marad, de fókuszába a jelenlegi politika kerül. Talán ez az aktualitás és az előadás humora az, ami miatt a résztvevők elégedetlensége, témával kapcsolatos feszültsége – szelep jelleggel – a felszínre tud törni. Izgalmas része a foglalkozásnak, mikor a résztvevőknek állításokról kell eldönteniük, hogy azok részei-e a magyar alkotmánynak.

A foglalkozás – valószínűleg tudatosan – felszínen marad, mert így biztonságos. Leveszi a felelősséget a résztvevőkről, gyakorlatilag bármit lehet választási beszédként írni, mert nincs következménye. Ez a biztonságos hozzáállás jellemzi az egész játék természetét, aminek köszönhetően éppen az az előnye, ami a hátránya egyben. Az, hogy a foglalkozást mennyire veszik komolyan a résztvevők, az tőlük függ. Viccelődni akarnak-e, kiengedni a szelepen a feszültséget, vagy beszélgetni, érdemben megvitatni, hogy milyen világban élünk és hogyan szeretnénk/tudnánk esetleg alakítani azt.  Ez azonban talán a valóságban sincsen másként. Attól függ, milyen demokráciában élhetünk, hogy mit gondolunk, mondunk róla, és teszünk érte.

NorvégMinta

 

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr288475730

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1848-ban szűnt meg a papi tized. Amit mára visszacsináltak. 2016.03.15. 11:15:46

Ezt az elért forradalmi eredményt Horn Gyula és Orbán Viktor közös erővel visszacsinálta. Ma az állam központilag szállítja a tizedet a neki kegyes egyházaknak. Sok mindenben sikerült vissza állítani a mostani kormányoknak a feudalizmust.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2016.03.15. 10:32:35

Délelőtt Áder János nem tudott dönteni megadja-e az engedélyt a zászlófelvonásra, így elküldte a kérdést az alkotmánybíróságnak felülvizsgálatra.

Bréking! Közben mégis megadta.

advocate1 2016.03.15. 13:16:15

Magyarország addig volt - valamennyire - sikeres ameddig a történeti alkotmány mentén vezették az országot. (I. István intelmei, Aranybulla, Tripartitum, egyéb szokáson alapuló jogok)
Olyanok, mint pl.: " Ha egyszer valami igaz volt mindíg igaz lesz, és ami hazugság az mindíg az is marad"...

Afrika steht an der Elbe 2016.03.15. 13:38:41

A "demokrácia" a legnagyobb ökörség, amit valaha kitaláltak.

Netuddki. 2016.03.15. 16:01:55

@Afrika steht an der Elbe: Ezt egy tolvaj maffiózó bűnöző se mondhatta volna szebben!

..?., 2016.03.17. 20:05:42

aszt nem olvastátok hogy a karibtengeri kalózok már feltaláltak valamiféle proto-parlamentális-demokráciát és aszerint működtek? egyébként nem értek hozzá de aki napjainkbeli kishazánk körülményeibe kívánkozik beleélni magát szerintem ezt a társast próbálja:
boardgamegeek.com/boardgame/188834/secret-hitler
olyan mint az osztálykirándulásokról ismert szembehunyós-gyilkosos-orvosos játék :D
notise bleese

..?., 2016.03.17. 20:14:26

@..?.,: meg a Junta lájkoljotok a fordítás én csináltam :D ha nem túl debil ez társasos blog??:D

..?., 2016.03.17. 20:15:14

@..?.,: na sebaj a debilek is emberek xD
süti beállítások módosítása