Emberi jogi táborban járt kollégánk, amelynek a norvég alap támogatásával az a célja, hogy a jövő nemzedéke nyitottabb és elfogadóbb legyen. Kiderült, hogy a jogaik iránt érdeklődő fiatalok is nagyon realista célokkal vágnak neki az életnek.

– Vi-lág-ban sze-ret-nék él-ni – szótagolja egy pihegő asszony a balatonakali strand fatörzsére tűzött szórólap szövegét, aztán félhangosan megkérdezi: – Miben?

– Gyűlölet nélküli világban, te, olvasd el az elejét is, más színnel van írva – löki oldalba a férje. Több fára is hasonló szövegű plakátot tűztek az Amnesty International Magyarország emberi jogi táborába meghívott borsodnádasdi és pétervásárai gyerekek. A kormány által sokat támadott Norvég Civil Alap által támogatott – és általuk a helyszínen is ellenőrzött – programjukkal ahhoz akarnak hozzájárulni, hogy a jövő nemzedéke nyitottabb és elfogadóbb legyen.

A két turnusba szervezett tábor csak az egyik állomása az Amnesty emberi jogi képzéssorozatának. Jelenleg, 2013 októbere óta, Borsodnádasdon és Pétervásárán tartanak képzéseket havonta két alkalommal a Móra általános iskolában és a Szent Márton Tanodában. Először egy egymásra figyelő közösséget próbálnak létrehozni, majd az értékrendszer kialakítása, a tolerancia fejlesztése érdekében tartanak foglalkozásokat, amelyeket az általánosítás és az előítéletek következményeinek ábrázolása, bemutatása követ.

Drámapedagógiai módszerekkel hangolnak, a kiválasztott témákat pedig csoportokba rendezve dolgozzák fel, tudom meg a táborvezetőtől, Pénzes Judittól, az Amnesty International Magyarország képzési koordinátorától.

A balatoni táborba nyolcvan gyereket hívtak meg. A két település általános iskolásai közül a legérdeklődőbbeket, s azokat, akik a középiskolások Összpont nevű, egész tanévet lefedő emberi jogi versenyének legaktívabb résztvevői voltak. Az ő ismeretszintjükön beszéltek, vitáztak a raszszizmusról, a halálbüntetésről, a biztonságról, a szexuális erőszakról, s magáról a szexualitásról.

A gyerekek egy része most látja először a Balatont. A 13 éves Oláh Márió a tóparton ül egy darabig, nézi a vizet, aztán tragikusan felsóhajt: – Nem bírom én ezt a nagy magánosságot – s lányok után néz. Golyóstollal végzett kartetoválásai alapján sikere lehet a kortársainál. Szívek, nevek, szerelmi vallomások… Nem véletlenül Casanova a beceneve. Márió Pétervásáráról jött, pék vagy cukrász akar lenni, és „jó ember”, aki azért ha kell, meg tudja védeni magát.

– Ahol én voltam a legkisebb, ott mindig ütöttek – panaszolja. – Nem állt mellém senki. Most már van annyi erőm, hogy a kisebbeket én védjem meg, ha valakik rátámadnak.

Borsodnádasdról érkezett Banya Péter Normann, ő rendőrnek vagy vadásznak készül. – Ezek azok az emberek, akiknek van hatalmuk, de törvényes, és nem élhetnek vele vissza – indokolja a választását. Márton Martin ugyancsak borsodnádasdi, közvetlenül az erdő mellett lakik, nem csoda, hogy erdész akar lenni. Van egy másik terve is, lehet, hogy idővel kiköltözik Argentínába.

Ott egyszer már körülnéztek a szüleivel, úgy gondolják, jól lehet élni abban az országban, magyarázza.

A táborozó gyerekek szüleinek jelentős része közmunkás, kevés pénzből él a család. Többségük roma. Életkorukhoz képest gazdag élményanyaggal és remek megfigyelőképességgel. Észreveszik a nekik szóló jeleket, fintorokat, érzékenyek, öntudatosak és közlékenyek. Velük megtörtént apróbb eseményeket dolgoztak fel, ezek alapján dramatizált jeleneteket mutattak be az akali strandon, ahol a hűvös idő miatt nem voltak sokan, de akik a fának támaszkodva, sörrel a kezükben, vagy a kerti székeken ülve végignézték, értették.

Afféle metakommunikatív fórumszínház volt ez, Bíró Dénes dramaturg vezetésével. A megélt konfliktusok élményszerű, illusztratív ábrázolása. A táborban a kicsikre – a tanárok és képzők mellett – középiskolások ügyelnek.

Káló Brigitta és Váradi Patrícia bolti eladó vagy ápolónő szeretne lenni. Próbálom faggatni őket, vannak-e más terveik, távolabbi vágyaik, de szavaikból úgy érzékelem: nem álmodoznak, mindenekelőtt állandó munkát szeretnének, biztos talajt akarnak a lábuk alatt, ahonnan egyszer majd el lehet talán messzebbre is rugaszkodni.

A két lány az emberi jogi foglalkozások közül azokat tartotta a legfontosabbaknak, amelyeken az előítéletről, a gyanúsítgatásokról s a párkapcsolatokról vitáztak. A bevándorlókról, a menekültekről, az erőszakról rajzolt szórólapjaik egy részét letépte a szél a fákról, pörgette, felkapta őket.

A gyerekek arról vitatkoztak, milyen messzire jutnak ezek a kis plakátok.

Az írás eredetileg a nol.hu hírportálon jelent meg. Forrás: http://nol.hu/belfold/szorolapok-a-balatoni-szelben-1475143
​Köszönjük az utánközlés lehetőségét.