Nem csak a futtatók és gengszterek azok, akik éves szinten akár tíz milliót is leakasztanak egyetlen szexmunkásról, hanem a rend szilárd őrei, akik három éve akár 300 ezer Ft-os bírságot is kiróhatnak akár naponta többször is. A Szexmunkásos Érdekvédelmi Egyesülete által nemrég létrehozott erőszaktérkép számos joghézagra, visszaélésre, diszkriminációra felhívja a figyelmet, melyek az élet minden területén érdemtelenül kínokat okoznak azoknak a lányoknak és fiúknak, akik többségükben egyébként sem azért választották ezt a szakmát, mert a rengeteg remek lehetőség közül ez volt nekik a legszimpatikusabb.

Bár sokszor azt tapasztaljuk, hogy az életkorban, földrajzilag vagy társadalmi helyzetben egymástól távol állók alig értik egymást, eltérő értékek és megközelítések mentén közelítenek a világ dolgaihoz és egymáshoz, a generációs és egyéb szakadékok mégsem olyan rémisztőek, mint gondolnánk. Ha ugyanis nem csak elméleti előadásokat hallgathatunk a másikról, és nem csak kampányok segítik a megértést, hanem valós, pozitív találkozások, könnyen megtapasztalhatjuk, hogy a furcsa idegenekből barátságos ismerősök válhatnak. A Magosfa Alapítvány évek óta szervez találkozókat általános iskolás diákok és idős otthonok lakói között, amelyek során környezetbarát megoldások mellett egymást is jobban megismerhetik. A holland példa alapján elindult kezdeményezés módszereit az elmúlt időszakban sok civil, tanár és szociális gondozó is megismerhette.

Izlandon létezik egy alkalmazás, amivel rögtön csekkolhatod, hogy milyen szinten rokonod az a srác vagy lány, akivel összejönnél, hiszen 300 ezer lakos  ezer évre vissza tudja vezetni a családfáját, amikor még alig negyven család élt csak a szigeten. Az északi ország népszerű dalában visszaköszön egy közismert magyar ének dallama. Talán rokonok vagyunk? Vagy csak lelki síkon? A kelet-európai életérzés – hogy fogóval is el tudjuk indítani az autót, ha beletörött a zárba a slusszkulcs, hogy gyakran elkésünk, hogy szeretjük a vendégeket és a finom feleseket – az északi sarkkörön is gyakran elfoghat minket. A Trafóban mutatkozott be két, Izlandot és Norvégiát bejárt csapat, akik humoros és tanulságos videókat, történeteket osztottak meg velünk. Számos választ kaphattunk tőlük arra nézve, hogy mik azok az ügyek, amik miatt nem érdemes parázni, mert a megoldás sokkal kézen fekvőbb lehet, mint gondolnánk.

Ha a rendőr nem bízik a polgárban, a polgár sem bízik a rendőrben. Ha a rendőr munkája során csak az elvont jogszabályoknak és feletteseinek akar megfelelni, nem pedig a közösség tagjainak, akiket elméletileg szolgál, akkor nem csoda, ha egyre nő a szakadék közöttük. Ha nincsenek jó tapasztalataink a másikkal – mindegy, hogy rendőrről, orvosról, vagy bármely másik társadalmi csoport tagjáról van szó – nem meglepő, ha kerüljük egymást. Nem szívesen teszünk feljelentést, nem szívesen tanúskodunk, és ha már muszáj kommunikálnunk, igyekszünk szűkszavúak maradni. Ha pedig egy olyan csoport tagjai vagyunk (pl.: romák, melegek, fogyatékkal élők), akiknek az élet más területein is sokszor elutasítással, megvetéssel kell szembesülniük – még nehezebben fogunk a rendőrséghez fordulni. Hiszen éppen azért fenyegettek vagy vertek meg minket, firkálták össze a házunk falát, vagy rongálták meg a biciklinket, amiért az adott csoporthoz tartozunk. De érdeke-e egyáltalán a rendőrségnek, hogy a gyűlölet bűncselekmények áldozatainak esetei ne csak szimpla garázdaságként vagy testi sértésként kerüljenek kivizsgálásra, és akar-e egyáltalán bizalmat és együttműködést a rendőrség a polgárok oldaláról?

A pécsi lakásétterem csak pár hónapja működik, szinte mindig teltházzal. Az ország számos pontjáról, sőt külföldről, még New Yorkból is érkeznek vendégek, legtöbben visszajárnak. Miben állhat a kezdeményezést működtető Színes Gyöngyök Egyesület receptje?

A magyarországi gyerekek harmada él egészségre ártalmas, nedves, penészes lakásban. Ennek hátterében sokszor a nem megfelelően szigetelő nyílászárók állnak, amelyek cseréje azonban számos család számára megfizethetetlen. Mit tehetnek azok, akik nem tudnak új ablakot vásárolni, de elegük van abból, hogy az utcát fűtik? Az Ökoszolgálat módszere segítségével pár ezer forintból is akár tíz évre megoldható egy lakás nem tökéletesen záródó ajtóinak és ablakainak szigetelése. A kezdeményezést bárki támogathatja kevés pénzzel, hosszú távon nyújtva segítséget a hátrányos helyzetű családoknak.

Három teljes nap után ezek a benyomások maradtak bennem Oslóról. Miután a szakmai programok 4-ig tartottak, és 4-kor a legtöbb múzeum bezárt, az esti szabadidőben a lemenő nappal versenyt futva a nagyobb parkokat fedeztem fel, amelyek ilyenkor megteltek fülhallgatóval futó vagy kutyát sétáltató norvégokkal.

Magyarországon sajnos igen keveseknek hangzik ismerősen a gyerekmúzeum kifejezés. A Norvégiáról alkotott általános képem alapján úgy hittem, náluk ez – mint oly sok téren akár a civil akár piaci szektorban – egészen másképp van. Meglepetésemre tévedtem. Mivel már évek óta kutatom a gyerekmúzeumokat, és külföldi útjaim egyik fő célpontja mindig a helyi gyermekmúzem, így nem volt ez másképp a norvég tanulmányút előtt sem. Ahogy megtudtam, hogy utazhatok egyből nagy lelkesedéssel vad internetes keresésbe vetettem magam, és rákerestem az oslói gyerekmúzeumra. Hitetlenkedve kellett szembesülnöm vele, hogy annak ellenére, hogy még olyan titkos reményem is volt, hogy egy ilyen fejlett ország fővárosában akár több ilyen intézményt is lesz lehetőségem felfedezni, csalódnom kellett, mivel megtudtam, hogy Osloban egyelőre még egyetlen működő gyermekmúzeum se létezik. Csalódottságomon azonban hamar felülkerekedtem, mikor ráakadtam a "Venner av Prosjektet Oslo Barnemuseum" /"Friends of Project Oslo Children's Museum" elnevezésű szervezetre, akik immáron több mint 10 éve dolgoznak az első norvég gyermekmúzeum létrehozásán.

Az NCTA ösztöndíj-pályázatának köszönhetően két évvel ezelőtt már három hónapot töltöttem Osloban, ezért kifejezetten nagy öröm volt visszatérni a DemNet által szervezett három napos tanulmányútra. Ez alkalommal a Bárányfelhő Alapítványt képviseltem, amely a NANE szakmai segítségével bántalmazott nők (elsősorban anyák) számára indított támogató „erő” csoportokat.

Magyarországon.
Mintha lenne a civilségben valami különös.
Civil egyenlő különc.
A különcök pedig kevesen vannak, furcsák és ferde szemmel szokás rájuk nézni.
Magyarországon.
Norvégiában nem.
Norvégiában a lakosság 79%-a tagja legalább egy civil szervezetnek.
Norvégiában a lakosság 64%-a vett részt valamilyen önkéntes munkában az elmúlt 12 hónapban.
És nincs bennük semmi különös.