A Közmunkás Mozgalom tagjai tegnap levelet adtak át a Belügyminisztériumnak. Bár a beletörődés és a félelem egyre több közfoglalkoztatottat visszatart attól, hogy szót emeljen a jogaiért és az emberhez méltó munkakörülményekért, a Magyar Szegénységellenes Hálózat által életre hívott mozgalom tagjai még mernek játszani, kérdezni és képviselni azt, hogy dolgozó emberként számukra is élhető körülményeket kell biztosítani.
A Magyar Szegénységellenes Hálózat már évek óta belátta, hogy a hagyományos érdekképviselet, és a döntéshozókkal való szakmai egyeztetések nem vezetnek sehová. Az érintettek közösségbe való szervezése, a valóság kihangosítása nélkül tapodtat sem tud előrehaladni a hátrányos helyzetű csoportok ügye. Azok a közfoglalkoztatottak, akik már megelégelték, hogy csekély díjazásuk mellett sokszor méltatlanok a munkakörülmények (pl.: eszközök hiánya), a közülük kiemelt, sokszor kápóként zsarnokoskodó munkafelügyelők visszaélései, a rövid távú szerződésekből adódó állandó kiszolgáltatottság, az alapvető munkajogok csorbulása, és a lakosok előítéletei is naponta sújtják őket, összeálltak, hogy közösen képviseljék érdekeiket, és attól se riadjanak vissza, hogy játszani merjenek a helyzetekkel, amikkel naponta szembesülnek.
A közfoglalkoztatás sok szempontból vet fel problémákat. Hiszen egyrészt valódi munkáról van szó, ahol pénz ellenében pontosan meg kell jelenni és munkát kell végezni, másrészt a munka törvénykönyve sok szempontból nem vonatkozik a közfoglalkoztatottakra. Például a szabadnapjai felett egyáltalán nem rendelkezhet az érintett. Szintén paradox helyzet, hogy a munkaadók számára nagyon előnyös foglalkoztatási konstrukciót sok esetben profitot termelő önkormányzati vállalkozásokban kamatoztatják, vagy akár magángazdaságokban dolgoztatják az elméletileg a köz céljaiért éhbérért robotoló embereket. Bár a kezdeményezés célja az érintettek munka világába való visszavezetése, és a gazdaság élénkítése, bizonyított tény, hogy a közfoglalkoztatás visszafogja a gazdasági növekedést és a piaci munkahelyek számának gyarapodását. Ráadásul a korábbi ígéretekkel ellentétben mára már sokkal kevesebb embernek biztosít megélhetést, mint például a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző hónapokban.
Ezekkel a rendszerszintű kérdésekkel, problémákkal persze sok közfoglalkoztatott nem szembesül. Hiszen van olyan kerület, ahol méltó munkakörülményeket biztosítanak számukra, és emberi hangon kommunikálnak velük a munkafelügyelőik. Sokaknak az sem jut eszébe, hogy talán nincs rendjén, hogy nem éppen közcélú feladatok elvégzésébe vonják be őket, csupán azt érzik, hogy kevés a pénzük, és hogy a lakosság jelentős része előítéletekkel fordul feléjük: feleslegesnek látják a munkájukat, őket pedig naplopóknak – ami azonban szintén a közmunkára való valós igény és a munkaszervezés hatékonyságának kérdését kellene, hogy felvesse.
A közmunkások szerették volna feldolgozni és megmutatni a számos visszatetsző helyzetet, amelyekkel a munkaügyi központban, a munkafelügyelőkkel való együttműködés vagy éppen a lakossággal való találkozás során szembesülhettek. Ebből született a közösségi játék ötlete, melynek során a járókelő saját maga is kipróbálhatja a közmunkás létet, miközben a közmunkások azokat a karaktereket alakítják, akikkel ők találkoztak zöld mellényes pályafutásuk során. A játék először idén a munka ünnepén ment élesben, és azóta is több alkalommal, legtöbbször közterületeken, hogy minél több embert el tudjanak érni, és bevonni. A közmunkások helyzetét a saját bőrén megtapasztaló játékos jobban megérti a fonák helyzeteket és azonosulni tud a közmunkásokkal. A szervezők számára pedig fontos élmény, hogy a munkaügyis, munkafelügyelő vagy éppen a rosszindulatú járókelő bőrébe bújva kijátszhatják magukból a frusztrációikat, és a játékból okulva a való életükben is törekedhetnek arra, hogy egyenlő félként, magukért kiállva tudjanak kommunikálni a szorongatott helyzetekben.
Szerencsére egyre több szervezettel és művészekkel is kapcsolatba kerülnek, így például a debreceni sub.hu ifjúsági csapathoz kötődő KétHázKözt zenekar legújabb klipjében is láthatóak az akadálypálya és a csoport tagjai, egy interjúrészlettel a végén. A játéknak és zenének köszönhetően talán olyanokat is meg tud érinteni ez a téma, akik a tudományos írások, konferenciák és demonstrációk világától mérföldekre élnek. Ha megérezzük, hogy a közmunkásnak lenni nem ciki, amit lehajtott fejjel, némán tűrni kell, talán van remény arra, hogy az érintettek – a társadalom támogatottsága mellett – ki tudjanak állni magukért.
A szervezőknek nincsenek irreális reményeik, tudják, hogy csak kis lépéseket lehet tenni a probléma kapcsán. Volt már rá példa, hogy mire érdemi egyeztetésre került sor egy érintett intézmény vezetőjével, és sikerült volna változást kieszközölni, az érintett vezetőt eltávolították a posztjáról.
Attól függetlenül, hogy a közfoglalkoztatás alapjaiban problémás, már az is fontos változás lenne, ha nem késnének a kifizetések, ha mindig kapnának megfelelő eszközöket a munkához, ha kapnának bérletet és cafeteriát, ha nem néhány hónapra kötnének csak velük szerződést – ezáltal állandó kiszolgáltatottságban és félelemben tartva őket.
Tegnapi levelükben azt kérték a Belügyminisztériumtól, hogy díjazásukat kaphassák meg készpénzben, és ne kötelezzék őket arra, hogy bankszámlát tartsanak fenn, ami csak plusz költségek megfizetését kényszeríti rájuk, abból a pénzből, amiből egyébként is művészet megélni. Bízunk benne, hogy a Belügyminisztériumnak inkább érdeke a közmunkások megélhetése, mint a bankok számára fizetendő számlavezetési díjak kifizetése, és hatékonyan lépni fognak a kérés teljesítése ügyében.
