Civil szemmel

Norvégminta

Segíteni az embereknek - NORWEGIAN PEOPLE'S AID

2015. október 29. - Norvegminta

npaid-2.jpg

Októberben járt csoportunk a Norsk Folkehjelp (NPA) szervezetnél. Az iroda Oslo belvárosában a forgalmas Storgata-n, egy irodaház legfelsőbb szintjein található. Az irodán végigvonulni kifejezetten érdekes volt - mindenhol intenzív munka zajlott. A fogadóink többen érkeztek, jelen volt (és a beszélgetést vezette) a menekültprogramokat koordináló részleg vezetője és mások mellett az önkéntes szervező is.

A NPA 1939-ben alakult. A szervezet nagynak mondható: 100 helyi részlegben 13.000 önkéntes tag, 2.000 alkalmazott dolgozik, a világ 40 országában. 2014-ben 844 millió koronás költségvetéssel gazdálkodtak. Fontos iránylevük, hogy a legtöbb munkát helyi emberek végezzék (külföldön is) a helyi programokban.  Éves beszámolójuk itt olvasható >>>

Alábbiakban a programjaikról írok bővebben. 

Fejlesztési együttműködések, nemzetközi szolidaritási akciók:

Céljuk a demokratikus jogok erősítése, mellyel a demokrácia megerősítését és a nemzeti és nemzetközi egyenlőtlenségek leküzdését igyekeznek elérni. 20 országban több mint 200 partnerrel van kapcsolatuk. A Külügyminisztérium pályázati úton külön alapokból támogatja az NPA munkáját, emellett nemzetközi alapok támogatására pályáznak. Munkájuk összefoglalója >>>

Példa erre a tevékenységükre (2015.10.05-én megjelent cikk >>> 

Humanitárius fegyverzet-leszerelés:

Ebben a programban a szervezet 1.600 alkalmazottat foglalkoztat. 20 év tapasztalata és 800 millió megtisztított négyzetkilométer van a tarsolyukban. A munka területei: nemzetközi aknamentesítő program (Balkánon, Kolumbiában, stb.), instabil lőszerek begyűjtése, nukleáris fegyverkezés elleni kampányok, érdekvédelmi munka, felvilágosító munka (pl. dél-iraki iskolai órák). Világszerte elismert munkát végeznek.

Szeptemberi hírük a mozambiki sikerekről szól: 20 év után megszabadult az ország taposóaknáktól!

Készenléti, katasztrófamentő-szolgálat és elsősegélynyújtás:

Hazai esetek számára fenntartott sürgősségi mentőalakulat. A mentőmunkát lavinabalesetek, kereső- és mentőakciók során végzik. Ezen túl szakmai protokollokat dolgoznak ki, tanítanak be, figyelemfelhívó kampányokat szerveznek, lobbiznak az iskolai elsősegély-nyújtó tanfolyamok általános bevezetéséért. 60 csoportjukban 2.000 csapattag dolgozik önkéntesen. Szakszerű kiképzést kapnak az önkéntesek, de a szükséges vizsgák díját a szervezet fizeti.

Menekültügyi és integrációs munka:

A beszélgetésünk résztvevői ebben a részlegben dolgoznak, így a szervezet bemutatása a magyarországi és európai menekültügyi témák kapcsán beszélgetéssé formálódott.

Tevékenységüket e részlegben a sokszínű és befogadó Norvégiáért, és az integráció megvalósulásáért végzik, a rasszizmus és az előítéletek ellen, az attitűdök megváltoztatásáért. Fogadóközpontokat működtetnek, melyek attitűdje szerint az érkezők fogadásának körülménye is meghatározóak a későbbi integrációjukra vonatkozóan.

Munkájukat a kormány finanszírozza, de a beszélgetés legérdekesebb mondata szerint: "hallgat ránk a kormányzat", azaz képzési programjaikat, ajánlásaikat átveszik és norvég szinten kiterjesztik. E részleg jelenlegi munkája az alábbi programok keretében zajlanak.

"Mítoszromboló"  program

Mítoszromboló - Előítéletek címmel norvég nyelvű weboldalt készítettek a rasszista és előítéletes gondolkodás megváltoztatására. Tényeket közölnek itt a közkeletű tévhitekre reagálva. A program népszerűsítését iskolákban, hivatalokban, önkormányzatokban, éttermekben, egyéb nyilvános helyeken végzik, matricák, brosúrák segítségével, "Rasszizmusmentes pontokat" alakítva ki.

Folytatnak emellett programokat a fociszurkolók attitűdjeinek formálására. Munkájuk fontos eleme a közösségi oldalak használata (Facebook, Twitter, Youtube

"Women Can Do It!" program (A nők képesek rá!)  
E programjukat a nemek közötti egyenlőség eléréséért folytatják gyakorlati céllal a Norvég Munkáspárt Női szárnyával együttműködésben a világ 25 országában. Tréningek keretében tanítanak egyes csoportokhoz tartozó nőket kommunikációra, konfliktuskezelésre, a nyilvános érdekképviseleti munkára, a döntéshozó munkában szükséges technikák elsajátítására, a hálózatosodás jelentőségére, stb. Bővebben >>> 

Menekültközpontok

Az új élet megkezdésének lehetőségére várnak az ide érkező menekültek - 8 központjuk 150 alkalmazottal dolgozik Norvégia-szerte. Az országban működő menekültközpontoknak a 10 %-át működteti a NPA. 2014-ben 12.000 fő kért menedéket az országban, kb. 50 %-uk maradhatott. 2013-ban a korábbi szociáldemokrata kormányt a választók konzervatívra cserélték, ezzel a téma társadalmi megítélése is változott. 

A központokban többszintű az ellátás: a belépő szinten a higiéniai helyzet rendezésére és orvosi vizsgálatra van szükség, ezt követi 4-6 hét hosszáig a tranzit várakozó részleg, majd a fogadóközpontok vagy a gyermekellátó központok (szülő nélkül érkezetteknek) következnek. Ez utóbbi elvileg 6+6 hónapig áll rendelkezésre, de ez a szakasz gyakran 2-4 évig is tarthat. E fogadóközpontok nyitottak, az itt lakók szabadon mozoghatnak, de a pénzbeli támogatás miatt bent kell lakniuk. A gyerekek óvodába, iskolába járnak innen, ők a bevándorlók 10 %-át teszik ki. A várakozás ideje alatt egyes egészségügyi ellátáshoz az alapon kívül hozzájuthatnak, az elutasítást követően kizárólag sürgősségi ellátást kaphatnak. Aki ezeken az állomásokon nem megy keresztül, nem kaphat tényleges ellátást a társadalmi ellátásból, miközben "papírtalanná" válik.

Az ide érkezetteknek kb. kétharmada kap lehetőséget a maradásra.

Más centrumok működése nagyban függ a működtető szervezettől, sok helyen okoz gondot az ellátás színvonala, illetve, hogy az ittlakók számára nagyon kevés program szerveződik.

Nagy sikernek értékeli a szervezet, hogy a teljes menekültközponti rendszerben dolgozó szakemberek e feladatra való kiképzésének a tananyagát az NPA dolgozhatta ki, melyet a kormány pár bizonyító erejű év után átvett tőlük, és ma eszerint képzik ki a menekültellátásban dolgozó kollégákat más szervezeteknél is. 

"Szolidaritás akcióban" (Solidarity in Action)

"E centrumok mindegyike azért dolgozik, hogy változást érjen el!" - politikai és figyelemfelkeltő munkát végeznek ennek keretében.

Fontos azért, hogy pl. az európai "Refugees welcome!" szociális mozgalomban (Facebook-csoportok) Norvégiában csak több mint 100.000-en vesznek részt.  

Mitől fél a kormányzat / az emberek egy része a menekültekkel kapcsolatban? - kérdeztük a norvégokról, akik a korábban elmondottak alapján bizalommal közelítenek a témához.

Jellemző válaszokat kaptunk: "elveszik a munkát", "hazaküldik az itt megkeresett pénzt", "csak az állampolgárságért jönnek", stb. Ezzel szemben a tények mást mondanak: Norvégiában jelenleg 3%-os a munkanélküliségi ráta, míg népessége 5,1 millió fő. 30.000 fő bevándorló svéd dolgozik jelenleg náluk. (19-20. században ezzel szemben 800.000 norvég vándorolt ki, elsősorban az Egyesült Államokba.) "Van hely itt az embereknek", már csak azért is, mert akik most érkeznek, többnyire 20-40 évig dolgozhatnak itt. Az 1990-es években a volt jugoszláv államokból érkezettek nagyon jól integrálódtak (egy velünk ülő kollégát említettek, mint élő példa erre.) Némi vita alakult ki ezzel a gondolattal kapcsolatban, mivel abban a migrációs hullámban szinte egyszerre érkezett a sok ember, Norvégia "választotta" az ott élők idetelepítését, még légihidat is létesítettek a menekítésre. 

Beszélgetésünk tovább is tarthatott volna, ezzel együtt felvillantotta a civil szervezet profizmusát, látható törekvését a minél jobb és tervszerűbb működésre. Segítő szándékukról meggyőződhettünk, saját szakterületükön önkéntes segítő munkájukat is felajánlották számunkra.

Primuszné Sára Réka - Menhely Alapítvány

 

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr298026082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása