A norvég  Church City Mission (Kirkens Bymisjon) az evangélikus egyházhoz tartozó alapítvány, ami szociális területen tevékenykedik, többek között foglalkoznak alkoholbetegekkel, idősekkel, gyerekekkel és prostituáltakkal is, az egyházi feladatok, mint például a lelkigondozás és a templomi szolgálat ellátása mellett. 1855-ben alapították a szervezetet. Ma Norvégia egész területén megtalálhatók, és közel négyezer munkatársuk van, aminek a fele önkéntes. Az egyik, oslói központban jártunk, ahol egy projektjük keretében a Romániából szervezetten érkező roma koldusokkal dolgoznak. Ezek az emberek – köztük több nő – direkt koldulni jönnek Oslóba, pár hónapig maradnak, a pénzt hazaküldik, majd ők is hazamennek, aztán visszajönnek, vagy másokat küldenek a falujukból maguk helyett. A Church City Mission munkatársai kimennek közéjük az utcára, beszélgetnek velük - persze mindig kell egy románul beszélő kolléga is – és elhívják őket, hogy csatlakozzanak a nekik indított programjaikhoz.

Amíg a koldusok bejönnek a közösségi térbe, ahol családias hangulat várja őket, addig sincsenek az utcán, nem fáznak, és lehetőségük van rendbe tenni magukat, ki tudják mosni a ruhájukat, és norvégül tanulhatnak, hogy legalább az alap szókincsük meglegyen. Semmi sem kötelező, mindenki akkor jön, amikor akar, és azon vesz részt, amin szeretne. A programjaikat az érintettek igényei és a más szervezetek által biztosított szolgáltatások hiányai alapján alakítják ki.

A mosás és a norvég nyelvleckék mellett tavaly kötőtanfolyamot is meghirdettek. Az ötlet onnan jött, hogy ha a nők majd a koldulás közben az utcán kötnek, akkor a járókelők láthatják, hogy valamilyen hasznos tevékenységgel töltik az idejüket, és az elkészült darabokat meg is vásárolják tőlük. Sál, sapka, stb. Továbbá a kötés arra is lehetőséget teremt, hogy könnyebben kapcsolatba lépjenek velük, megszólítsák őket. Azóta kaptak sok gombolyag színes fonalat és kötőtűket is adományként - már a járókelőktől.

Valójában a kötés nem csak arról szól, hogy megtanulnak valamilyen hasznos dolgot, amit majd az utcán, a koldulás közben tudnak csinálni, hanem nagyon fontos eleme a tanulás is, mint egy rég elfeledett tevékenység az érintettek számára.

Miért lehet fontos nekik valami új dolgot elsajátítani? Ezáltal felismerik, hogy képesek a tanulásra, akiknek ezzel kapcsolatban soha nem voltak pozitív élményeik. Nem szerettek iskolába járni, vagy nem is nagyon jártak, nagyon hamar kikerültek a rendszerből. Magukat esetleg butának és alkalmatlannak tartják, öregnek huszonöt-harminc évesen arra, hogy időt meg energiát áldozzanak a tanulásra és a lehetséges fejlődésre. Egy új készség – jelen esetben a kötés - elsajátítása önbizalmat és önbecsülést ad, örömet, hogy a két kezemmel alkottam valamit. Segíthet, hogy elhiggyék, hogy képesek mást, többet is csinálni, mint amit eddig tettek, és amit eddig hittek magukról. Ez lehet egy első lépés a változás felé. Aki megtanult kötni, az pedig már tovább is tudja adni ezt a tudást. 

Az alapítvány már beszerzett négy varrógépet is, és az a terv, hogy megtanítják varrni a nőket, akik ha hazamennek Romániába, akkor már lehet munkájuk, varrónőként el tudnak helyezkedni. Távolabbi cél, hogy létrehozzanak egy társadalmi vállalkozást, ami a romániai romák által megvarrt darabokat Norvégiában értékesíti, ezzel támogatva, hogy otthon új alapokra tudják helyezni az életüket.

Sőregi Viktória - Élményakadémia Egyesület