Civil szemmel

Norvégminta

Mindenki heteró, akiről nem tudjuk, hogy meleg?

2015. november 03. - Norvegminta

gay_colouring_book.jpg

A norvég tanulmány utunk első szakmai állomása a LLH nevű norvég LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transz, queer) szervezet volt, mely számomra különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen magam is LMBTQ emberekkel foglalkozom itthon, azon belül is az érintett csoportok konfliktusainak kezelésével, mediációval. A belvárosban fogadtak minket egy, az északiakra jellemző stílusos, de mégis egyszerű belsővel rendelkező irodában, ahol többünk azonnal megjegyezte, hogy ilyen környezetben mi is nagyon szívesen dolgoznánk. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és bár szép számmal érkeztünk, ez számukra egyáltalán nem okozott problémát. Hilde Arntsen, egy huszas évei végén járó hölgy - aki amúgy maga is érintett - egy közérthető és kifejezetten érdekfeszítő prezentációt tartott az LLH egyik fő projektjéről, a Pink Competency programról.

 

Nagy lelkesedéssel vártam ezt az előadást, hiszen belelátni egy olyan társadalmi környezetbe, ahol az azonos neműek házassága már 2009-től legális, illetve ahol az LMBTQ emberekkel kapcsolatos elfogadás, a társadalom részéről mutatott szolidaritás és befogadás olyan szinten áll, ami a magyar LMBTQ civil szervezetek törekvéseiben egyelőre csak hosszú távú célként jelenik meg. Ezt a tényt a prezentáció meg is erősítette, hiszen beleláthattunk egy olajozottan működő, stabil financiális háttérrel és infrastruktúrával rendelkező civil szervezet működésébe, ami példaértékű volt számunkra. 

Hilde elmondása szerint a Pink Competency program alapvető célkitűzése az volt - amikor 2006-ban létrehozták az Egészségügyi Minisztériummal együttműködve - hogy csökkentsék az érintett emberekkel szembeni diszkriminációt, ami az egészségügyben nagyobb hangsúllyal jelent meg. A program hitvallása, hogy mindenkinek joga van, ahhoz, hogy bármilyen körülmények között önmaga lehessen, és azt szeresse, akit csak akar. A kutatások azt igazolták, hogy az egészségügyben az LMBTQ embereket érintő támadások; a mentálhigénés problémák; az öngyilkos hajlam hangsúlyosan van jelen, illetve az LMBTQ fiatalság felülreprezentált az egészségügyi ellátórendszerben. 

A Pink Competency program keretében tréningeket tartanak egészségügyi dolgozóknak, rávilágítva a hetero-normatív gondolkodás LMBTQ emberekre gyakorolt negatív hatásaira. A hetero-normatív gondolkodás lényege, hogy alapvetően hetero-szexuálisként tekintünk minden emberre, amíg nem bizonyosodik be ennek ellenkezője. Kiemelten fontos célja a tréningnek, hogy humorral és nyitottsággal kezeljék ezeket a problémákat. A program keretén belül több intézménnyel is partnerséget kötött az LLH, így indulhatott el a Pink Competency program az oktatási intézményekben is. A visszajelzések alapján működő és sikeres rendszerről beszélhetünk. A képzés keretén belül kifejezett hangsúlyt fektetnek a tanárok érzékenyítésére, hogy rávilágítsanak, miért fontos az elfogadás, hogy milyen nyelvet és szavakat használjanak a fiatalokkal az iskolában, annak érdekében, hogy az esetleges LGBTQ érintett tanulók is biztonságban érezhessék magukat, illetve hogy az esetleges ‘mítoszokat’ a témáról humorral és nyitottsággal, tudássá alakítsák. Alapvető cél, hogy a diák illetve az érintett személy azt érezze, problémája fontos, és minden körülmények között biztonságban érezheti magát. 

A Pink Competency projekt mára több szakma területen jelen van, és fontosnak tartják, hogy a programban résztvevő, illetve tréninget tartó önkéntesek különböző szakmákból érkezzenek, és ismerjék azok sajátosságait. Így hitelesebben tudják átadni ezeket a kompetenciákat az azonos vagy hasonló szakma képviselőinek. Alapvetően nem ideológiai meggyőzésre törekszenek, hanem arra, hogy a résztvevők szakmájukat még profibban tudják végezni, és ehhez ajánlanak fel nekik eszközöket, szempontokat. A prezentációból kiderült, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a visszacsatolásra, így minden képzés végén a résztvevők értékelik a tréninget. Ebből kiderült, hogy az elmúlt évek során a résztvevők 99,5%-a gondolja azt, hogy hasznos volt számára az átadott tudás.

2006 óta a Pink Competency program partnerei között szerepel a Norvég Orvosok Egyesülete, a Norvég Pszichológusok Egyesülete, a Norvég Ápolók Szervezete, a Szociális Oktatási és Szociális Munkások Egyesülete és az Egészségügyi Minisztérium. 

Búcsúzóul Hilde összefoglalta azokat a tanácsokat, melyek nem is elsősorban nekünk szóltak, hanem amiket az évek során az LLH hitvallásába beépültek, és amiket egyébként én is alkalmazok és tanítok a munkámban. Ezek közül talán a legfontosabbakat érdemes kiemelni, például azt, hogy az LMBT emberekkel való kapcsolatban nem szabad következtetéseket levonni, speciális nyelvet és szófordulatok használni. Kiemelten fontos, hogy legyünk tisztában saját előítéleteinkkel és feltételezéseinkkel, és ha valamiben nem vagyunk biztosak, tájékozódjunk mielőtt állást foglalnánk. Legyünk mindig nyitottak, pozitívak és elfogadóak, és a legfontosabb, hogy engedjük el az LMBTQ emberekre rendkívül negatívan ható hetero-normatív gondolkodásmódot. 

Több szempontból is termékeny volt a prezentáció, illetve az azt követő beszélgetés, melynek kapcsán okkal merül fel a program magyarországi átültetése, illetve az LLH-val történő hosszú távú együttműködés lehetősége is.

Radványi Ágnes – PIPA Alapítvány

 

A bejegyzés trackback címe:

https://norvegminta.blog.hu/api/trackback/id/tr48048116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.05. 06:19:30

Az emberek 95 %-a egészséges szexualitású. 5 % pedig beteg. Ez utóbbiak 90 %-a homokos beteg, van egy kis rész pedó, s egy kis rész biszex is.

Minden betegség negatívum, ez az egészséges ember önvédelmi ösztöne.

LMBTQGFRGHHQWYZ-emberek nem létezni, ez liberális propaganda.

Mérnork 2015.11.05. 08:39:44

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes:
Így igaz. Rengeteg szexuális perverzió van, homoszex, pedo, állatos, pisi-kaki, szado-mazo stb.
Csak valamiért pl. az állattal kefélők nem éreznek késztetést, hogy utcán vonulgassanak vagy harcoljanak az állattal való házasság jogáért, szemben a homokosokkal, akiknek valamiért ez lett a mániája az utóbbi időben. ;-)))