Civil szemmel

Norvégminta


Itt vagyunk!

2017. február 20. - Norvegminta

Milanovich Dominika a Magyar LMBTI Szövetség munkatársa bemutatta országjáró kampányukat, amely felhívta a figyelmet arra, hogy LMBT emberek mindenütt élnek.

A társadalom nyomokban civileket is tartalmaz

candy.jpg

Magyarországon.
Mintha lenne a civilségben valami különös.
Civil egyenlő különc.
A különcök pedig kevesen vannak, furcsák és ferde szemmel szokás rájuk nézni.
Magyarországon.
Norvégiában nem.
Norvégiában a lakosság 79%-a tagja legalább egy civil szervezetnek.
Norvégiában a lakosság 64%-a vett részt valamilyen önkéntes munkában az elmúlt 12 hónapban.
És nincs bennük semmi különös.

Tovább

Egy másik univerzum

tram.jpg

Oslói tanulmányutunk első napján előkészítettem a tömegközlekedéshez vásárolt hetijegyet, és vártam, kivel kell hatóságosdit játszanom: a buszsofőrrel, a megállóban szobrozó ellenőrrel, esetleg valaki mással… De senki sem volt kíváncsi rá, van-e jegyem. Bizonyára létezik valamilyen ellenőrzés, ám ennek az ott töltött szűk öt nap alatt semmilyen jelét nem láttam. Adtak viszont közlekedési térképet a vásárolt jegyhez, hogy tudjam, mivel, hová, mikor.

Tovább

Terápiával is segítenek a menekülteknek Norvégiában

terapia_menekultekkel.jpg

A Mosoly Alapítvány képviselőjeként én is tagja voltam a lelkes csapatnak, mely a Norvég Civil Támogatási Alap szervezésében október első hetében Oslóban töltött néhány napot, hogy ottani nonprofit szervezeteket látogasson, és társadalmi kezdeményezéseket tanulmányozzon. Bár személyes és szakmai kapcsolataim voltak már ottaniakkal, ez volt az első utam Norvégiába. Mint egy-egy új ország felfedezése előtt mindig, most is tele voltam kíváncsisággal, ugyanakkor mocorogtak bennem amolyan „persze, könnyű nekik ott a jóléti társadalmukban civilként dolgozni” típusú prekoncepciók is.

Tovább

Transzplantáció és rehabilitáció Norvégiában

transzplantacio_1.jpg

A norvégiai tanulmányúton a Transzplantációs Alapítvány képviseletében vettem részt. Két transzplantációs ismeretterjesztő és rehabilitációs szervezettel találkoztam, a Norvég Transzplantációs Alapítvánnyal és a Vesebetegek és Vesetranszplantáltak Szövetségével. A Norvég Transzplantációs Alapítvány feladata a transzplantációval kapcsolatos ismeretterjesztés. Központjuk Oslo kikötőjében van, irodájuk a tengerre néz. Troels Mathisen, a szervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a társadalmi felvilágosító tevékenységüket teljes egészében az állam finanszírozza, bár mostanában már elfogadnak magánszemélyektől és cégektől is adományokat.

Tovább

A Villa Grande múltja és jelene

villa_grande_1.jpg

A helyszín a norvégiai Bygdöy-félsziget, az építészetileg kívül és belül is birodalmi léptékű, a németországi náci építmények hangulatát idéző Villa Grande. Épületkomplexum, melynek egykori és mostani funkciója példátlanul áll szemben egymással. Az intézmény 2006-ban nyitotta meg kapuit Vidkun Quisling, norvég náci kollaboráns oslói villájában. Az egykori, norvégiai zsidóellenes intézkedések központja ma a holokauszt és vallási kisebbségek tanulmányozásának szolgálatában áll, éles kontrasztban korábbi szerepével.

Tovább

Frambu - Ritka betegséggel sem maradsz egyedül

frambu.jpg

Meglátogattuk az Oslo közelében, festői környezetben elhelyezkedő intézményt a Frambut. Norvégia legnagyobb, ritka betegséggel elő személyeket ellátó intézménye nyolc hasonló kisebb intézménnyel osztozik a feladatokon. Az állandóan bővülő betegségek köre folyamatos kihívást jelent az ellátórendszer számára, ezért a rendszert igyekezték úgy alakítani, hogy a már ismert diagnózissal élők mellett, az ismeretlen diagnózisú kliensek is megfelelő ellátást kapjanak. Az egyik fontos alapelv, hogy a gyermekek és családjaik találkozzanak. A hasonló problémák és kihívások hasonlóan befolyásolják az életvitelt, ezért a családok szamara a legfontosabb a tapasztalatcsere.

Tovább

Fütyül rá vagy kibírja?

2589132128_0e345ba71b_z.jpg

Nem csak a fogorvosi kezelésre, egy omladozó ház felújítására, de az oktatásra is így tekint számos szülő, pedagógus és diák: a rossz tanuló lusta, a jó tanuló viszont helytáll, és ha kell fogcsikorgatva ugyan, de teljesít. Az, hogy a tanulás örömteli, kreatív tevékenységként vonzó is lehet a gyerekek számára, és nem csupán a megfelelni és teljesíteni kívánó fiatalok számára teremhet babért – számos esetben még lehetőségként sem merül fel. Pedig számos kezdeményezés bizonyítja, hogy a hátrányos helyzetű és középosztálybeli gyerekek egyaránt jobb közérzettel és eredményesebben tudnak tanulni, ha kalandként kínáljuk számukra a tanulást és nem kényszerként.

Tovább

Mindenki képes, csak másképpen...

Állj ki magadért a Norvégminta Fesztiválon!

212806.jpg

Miért fontos az átláthatóság, mit tehetünk a korrupció ellen állampolgárként, civil szervezetként vagy éppen egy önkormányzat vezetőjeként? Mire jó, és hogyan működik a közösségi forrásszerzés? Mit lehet elérni a tüntetésekkel ma Magyarországon? Mire érdemes odafigyelni a demonstrációk, köztéri megmozdulások szervezésekor? Olyan fontos kérdések ezek, amelyek mindannyiunk életét érintik, mégis sokszor kevésbé ismerjük a megfelelő válaszokat, így tehetetlenül szemléljük csak a körülöttünk kialakult helyzeteket, kiszolgáltatva magunkat másoknak. Most itt a lehetőség, hogy aki valóban tenni szeretne magáért és társaiért, feltegye ezeket a kérdéseket a Norvégminta Fesztiválon, ahol közel 80 civil szervezet munkatársa segít, hogy tudatos aktivistává válhasson!

 

Tovább

Ingyenes civil programok az egész családnak

A Norvégminta Fesztivál a gyerekeket is várja

Aki június utolsó hétvégéjét Budapesten tölti egy vagy több csemetéjével, ne hagyja ki a Norvégminta Fesztivált, ahol a gyerekek személyesen ismerkedhetnek meg a gyöngybagollyal vagy a terápiás kutyákkal, kézműves foglalkozásokon redizájn tárgyakat készíthetnek, tandemezhetnek, és még számos más játékos programon vehetnek részt. A két nap során minden gyerek és felnőtt új ismeretekre, élményekre és barátokra tehet szert.

Tovább